Lil némán meredt ki a kórházi szoba hatalmas ablakán. Tudta, hogy teste egy másik, sokkalta fájdalmasabb és fárasztóbb állapotba került. Érezte, hogy minden egyes mozdulat hatalmas energiát emészt fel a testében; nem akarta, hogy már most elérje ez az állapot. Még nagyokat akart sétálni, kirándulni, érezni a természet minden egyes csodáját, szépségét. Annyira élni akart még.
- Tom! - Lil oldalra pillantott. A férfi már hosszú percek óta ült mellette, mégsem nézett Rá eddig a pillanatig. Tom érdeklődve rátekintett, majd megsimogatta a kezét.
- Mondjad, Gyönyörűm!
- Elviszel a parkba?
- Most? Pihenned kell még, Kicsim!
- De szeretnék elmenni.
- Nem hiszem, hogy megengedné a főorvos.
- Megkérdezem, Lilly - szólt közbe Bill, aki eddig csak néhány méterről csendben kémlelte Őket. Nem hibáztatta Tom-ot, amiért látszólag akadékoskodott, hisz csak féltette Őt, de tudta, hogy muszáj teljesíteni Lil kéréseit.
*
Az orvos valóban nem ajánlotta a kimenőt így a kezelést követő első napokban, mégis elengedte Őt látván, hogy mennyit jelentene neki. Pár órával később Lil már Tom mellett, karját karjaiba fonva sétált a parkhoz vezető járdán. Bár erőtlen volt, mégsem mondta Tom-nak, helyette egyszer-egyszer erősebben belemart a karjába. Boldog volt, hogy volt lehetősége ismét kijönni arra a helyre, ahol olyan sok mindent átélt már Vele. Remélte, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, mélyen magában mégis elraktározott mindent, ha esetleg nem lenne esélye többet eljönni.
- Hát Tom, most nem tudok átmászni a kerítésen - keserűen elmosolyodott látván a hatalmas vaskaput. Tom ajkába harapott és megszorította az ujjait.
Leült a padjukra, majd még mindig karjában tartva Őt ringatni kezdte. Mellkasát hosszú hetek óta szorította az, hogy elmondja, mit is érez; már nem tudta visszafogni magát és gondolkodás nélkül kibukott belőle minden.
- Annyira félek, Lil! Hallod? - ujjaival tarkójához nyúlt és végighúzta rajta azokat. Érintése alatt a nő erősen megremegett és arcát még erősebben a nyakába fúrta. - Annyira szeretlek, nem akarom, hogy vége legyen mindennek. Tudom, hogy nem szereted, ha erről beszélünk Bill-el, de állandóan csak ez jár a fejemben. Utálom magam azért, amit régen tettem. Lehet, hogy tényleg el kezdtem volna bízni benned, de nem tudtam volna garantálni.
- Kimondtad... - Lil hirtelen a szavába vágott, majd érezte a bőrén, hogy elmosolyodik.
- Tessék?
- Most mondtad ki először, hogy szeretsz.
- Ne haragudj.
Életének legnehezebb percei voltak ezek.
- Css, nincs semmi baj - halkan, kicsit ismét megtörve csitítgatta. - Ne beszélj...
- De annyi mindent el szeretnék még mondani. Azt akarom, hogy tudd...
Lil ismét csendre intette ujjaival.
- Hunyd le a szemed - kérte. Tom először nem értette, mit miért kér. - Csak csukd be a szemed. Érzed? Érzed, hogy simogatja a napfény a bőröd?
- Majd ha már nem leszek...
- Ne folytasd! Nem szeretném hallani, belegondolni sem akarok.
- Tom, nem dughatod homokba a fejed.
- De nem akarok még ezen gondolkozni.
- Kérlek, ne nehezítsd meg Nekem is még jobban.
- Te hogy nem félsz? - kérdezte hitetlenül. Lil fáradtan elmosolyodott, majd Rá pillantott.
- Félek, nem is tudod mennyire. De minden percet kiakarok használni, így nem lesz időm ezen gondolkozni.
- Nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek.
- Tudod mit szeretnék?
- Mit?
- A feleséged akarok lenni. Trümper szeretnék Én is lenni.
Tom egy pillanatig sem habozott volna a válaszadást illetően, de tudta, miért mondta Lil azt, amit.
- Kicsim, előbb gyógyulj meg.
- Most akarok hozzád menni.
- De meg fogsz gyógyulni, hallod? Elég lesz utána is az esküvőre gondolnunk.
*
Egy júliusi napon tértek be New York egyik esküvői ruhaszalonjába. Lil-nek elképzelése sem volt, hogy mégis milyen ruhát válasszon magának. Hosszú órákig próbálgatta a szebbnél szebb ruha költeményeket, mégsem az okozta számára a legnagyobb problémát, hogy ne tudott volna választani, mindinkább az, hogy minden ruha nagy volt rá.
- Tom... - Lil fáradtan felsóhajtott, majd lerogyott egy krémszínű puffra. Tom egy tőle nem messze álló kanapén ült, és szomorkodva nézte Lil arckifejezését. - Minden ruha lóg rajtam. Annyira szeretnék olyan kerek csípőt és vastagabb karokat, mint régen... - kétségbeesett felnyögött és a szemébe húzta a fullcap-et.
Tom elé sétált, majd leguggolva kezei közé vette a kezeit.
- Akár egy fehér pólómban is elveszlek, ezen már ne múljon. Mindenben szép leszel.
*
Az esküvői szervezésből mindenki kivette a részét. Kicsi Emma elvállalta a koszorús lány szerepét, míg az édesanyja segített átszabni a már megvásárolt esküvői ruhát. Szüleinek nem volt beleszólása a döntésébe, bármennyire is nehezteltek a Tom-mal való korábbi kapcsolatára. Bill... Bill valami olyat tett, amiről Lil még álmodozni sem mert volna. Először el sem akarta hinni, amit a férfi felajánlott Neki, de mikor csak mosolyogva a karjába fonta a karját, tudta, Ő lesz erre a feladatra a legalkalmasabb ember.
Az esküvői ceremónia New York egy csendes, külvárosi kis kápolnájában volt. Nem volt egy fényűző ceremónia, sokkalta inkább meghitt és szűk körű.
- Lilly, ne izgulj!
- Bill, ha Te mennél férjhez, nem mondanál ilyen hülyeségeket - rágta idegesen az ajkait a lány. Emma anyukája még utoljára végigsimított a ruháján, majd együttérzően megölelte.
- A legszebb vagy! - súgta.
Lil vállát vonva belenézett az egész alakos tükörbe. Nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy még így, átszabva is csak lógott rajta a ruha, de tudta, túl kell tennie magát ezen.
Bill kezét idegesen szorongatta az utolsó percekben. Mikor felcsendült a maguk által kiválasztott különleges dal, érezte, hogy gyomra egy hatalmasat bukfencezik és szeme máris könnybe lábad. Tom ott állt tőle néhány méterre, balján az a férfi kísérte, aki a legtöbbet segített neki az elmúlt évben, szülei pedig az első sorban vártak rá; úgy érezte, hogy mindent elért az életében, amit csak akart.
Bill-be erősebben kapaszkodott, érezte, hogy lábaiban nem sok erő van, fejét mégis magasra emelve lépkedett az ideiglenesen felállított oltár felé. Végig Tom arcát fürkészte, az a boldog, szerelmes mosoly az arcán minden fájdalmát elfeledtette.
Mikor Bill-el az oltár elé értek, barátja szelíd mosollyal az arcán átnyújtotta a kezét Tom-nak. Az a pillanat, mikor egyik kezével még Bill-ét, a másikkal már Tom-ét fogta életének egyik legmeghatározóbb pillanata volt.
"...Nem akarok imádva lenni
Nem akarok első lenni a sorban
Vagy hallatni magam
Egy kis fényt szeretnék hozni
Hogy az a fény ragyogjon az életedben
Hogy szeretve érezd magad
Nem akarok az egyetlen lenni, akit ismersz,
Az a hely akarok lenni, amit otthonnak hívsz..."
Bill-be erősebben kapaszkodott, érezte, hogy lábaiban nem sok erő van, fejét mégis magasra emelve lépkedett az ideiglenesen felállított oltár felé. Végig Tom arcát fürkészte, az a boldog, szerelmes mosoly az arcán minden fájdalmát elfeledtette. Mikor Bill-el az oltár elé értek, barátja szelíd mosollyal az arcán átnyújtotta a kezét Tom-nak. Az a pillanat, mikor egyik kezével még Bill-ét, a másikkal már Tom-ét fogta életének egyik legmeghatározóbb pillanata volt.
*
Lil messziről, egy fa alól nézte, ahogy Tom fel s alá járkál a vendégek között a kápolna mögötti kertben. Imádta boldognak látni, de tudta, amint elmondja, amit magában érez, minden össze fog törni benne. Miután a vendégsereg elhagyta a ceremónia területét, Ők is elkezdtek szedelőzködni. Bill és Emmáék a ruhákat és ajándékokat pakolták az autók csomagtartójába, Ő Tom-mal az egyik padon ült.
- Kicsim, még nem akartam most elmondani, de nem bírom tovább magamban tartani. Kaptam előleget a munkahelyemtől, így betudtam magunkat fizetni egy utazásra. Két nap múlva indulnánk és Los Angeles-be repülnénk. Tudom, hogy hosszú az út, meg...
- Tom!
- Igen? - Lil abban a pillanatban látta utoljára csillogni a férfi szemeit.
- Úgy érzem, már nem szabad messzire mennem...
*
Hónapokkal később
Az esküvőt követő harmadik reggelen történt minden. Az azt megelőző este ugyanúgy telt, mint az összes addigi. Szoros ölelésekkel és bújásokkal kommunikáltak szavak helyett, Tom egy pillanatra sem hagyta magára. Aznap este a szülei és Bill átment hozzájuk vacsorára, a késő este azonban már csak az Övéké volt. Vettek egy forró fürdőt, majd ágyba bújtak. Nem sejtették, hogy annak a kellemes estének ilyen tragikus befejezése lesz. Tom még hónapokkal később is emlékezett arra a pillanatra, mikor Lil-t szólongatva Ő már nem reagált és nem viszonozta az érintéseit. Hosszú hetekig próbálta tartani magát és elfojtani azt, ami minden egyes percben kikívánkozott volna belőle, de egyszerűen nem borulhatott ki. Nem engedhette meg magának, hogy úgy, ahogy anyja távozását és apja halálát követően ismét gyengének lássák.
.jpg)
Egy dalt hallván tört el nála mégis a mécses. Már az első pillanatban felismerte a jól ismert dallamokat és nyúlt is volna a rádióhoz, hogy kikapcsolja, azonban mégsem tudta megtenni. Úgy érezte, talán megkönnyebbül egy kicsit, vagy legalább ki tudja adni magából a fájdalmat, ha meghallgatja. Ha mindent újra kezdhetett volna, szerette volna az első pillanattól kezdve. Nem vesztegetett volna el annyi időt, helyette megpróbálta volna túl tenni magát az Őt ért korábbi sérelmeken; de ehelyett gyáva volt, és hagyta, hagy legyen mással boldog. S mindezt miért tette? Mert félt... félt az érzéseitől, s mikor ezt újra belátta, érezte, életében másodjára is meghalt.
"Olyan, mintha tegnap lett volna,
mikor az arcod láttam
Elmondtad, hogy mennyire büszke voltál Rám,
de Én elsétáltam
Ha tudtam volna azt, amit ma tudok
Ooh, ooh
Karjaim között tartanálak
Eltüntetném a fájdalmad
Köszönet mindenért, amit tettél
Nincs semmi, amit ne tennék meg
Hogy újra halljam a hangod
Néha hívni akarlak
De tudom, nem leszel ott
Ohh sajnálom, hogy Téged hibáztattalak
mindenért, amit nem tudtam Én megtenni
S magamat bántottam azzal, hogy bántottalak Téged
Néha összetörtnek érzem magam
belül, de nem fogom bevallani
Néha csak elbújnék, mert Te vagy az, aki hiányzik
És annyira nehéz elköszönni
Mikor odaérkezünk
Elmondanád, ha tévedtem?
Segítenél megérteni?
Lenézel engem?
Büszke vagy arra, aki vagyok?
Nincs semmi, amit meg ne tennék,
hogy legyen még egy esélyem a szemedbe nézni
És látni téged visszapillantani
Ohh sajnálom, hogy Téged hibáztattalak
mindenért, amit nem tudtam Én megtenni
S magamat bántottam azzal, hogy bántottalak Téged ohh
Bárcsak lenne még egy napom
Elmondanám, hogy mennyire hiányoltalak
mióta elmentél
Ooh, ez veszélyes
Annyira kilóg a sorból,
hogy megpróbáljuk visszafordítani az időt
Ohh sajnálom, hogy Téged hibáztattalak
mindenért, amit nem tudtam Én megtenni
S magamat bántottam azzal, hogy bántottalak Téged"
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése