#az első beszélgetés#
- Charlize? – hirtelen a főnököm kedves,
mosolygós hangja ütötte meg a fülem.
Gyorsan még bekaptam az utolsó falat apró
süteményt, majd megtörölve a számat felé fordultam. Egy pillanatra
hátrahőköltem, ahogy a főnököm mellett megláttam azt a pasit, akivel korábban
beszélgetett, de erőt vettem magamon és kedvesen Rájuk mosolyogtam.
- Hagy mutassam be Neked egy nagyon
kedves barátomat! Bill, Ő itt Charlize, Charlize Ő itt Bill!
Mikor tenyeremet a tenyerébe csúsztattam,
éreztem, megrázott az érintése. Először kezünkre, majd az arcára néztem.
Tekintete rideg volt, vonásai komoran festettek fehér, csontos arcán, szemeiben
mégis volt valami. Nem csillogás, helyette egy erőteljesebb vibrálás.
- Nagyon örülök a találkozásnak – nyögtem
zavartam.
- Hát még Én! – biccentett úgy, ahogy
néhány perccel korábban is tette. Szőke tincsei előre buktak borostás arcába,
amit hosszú, vékony ujjaival azonnal el is tűrt a feje tetejére. – Jamey, nem
azt mondtad, hogy dolgod van?
- Tessék? – bohókásan barátjára kapta a
fejét a főnököm, majd mikor összetalálkozott a tekintetük némán bólintott és
elköszönve tőlem ott hagyott kettőnket.
Ajkamba harapva elmosolyodtam és
tekintetemmel vagy a mellettünk álló embereket, vagy a büfé asztalt kezdtem
fixírozni. Mindent bámultam, csak Őt ne kelljen, hisz volt valami ijesztő a
szemében.
- Esetleg egy italt? – kérdezte, majd a
bárpult felé mutatott.
- Tökéletes – tudtam, hogy kell egy kis
ital feszültségoldás gyanánt, hisz míg általában minden egyes emberrel azonnal
jól érzem magam és megtalálom a közös hangot, addig az Ő esetében éreztem,
valami nem stimmel. Túlságosan is letaglózott már most, ez pedig nem
tetszett, hisz nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel.
- Mit kérsz? – húzott vissza a realitás
talajára. Zavartan rákaptam a tekintetem, majd a pultos srác felé fordultam.
- Egy Martinit.
- Akkor kettő legyen – intett az ujjával
Bill, majd mögém lépett és kijjebb húzta a bárszéket.
Ahogy mögém nyúlt, megcsapott az erős
parfüm illata.
- Tessék, foglalj helyet – Ő már a
bárszéken ült, mikor Rám tekintett.
Nem leplezte pillantásait, akkor is engem
figyelt, mikor felcsúsztam a székre és egy kényelmes pozíciót próbáltam
felvenni. Sosem érdekelt, ha néztek, azonban az Ő pillantásai zavartak és
feszélyeztek.
Idegesen tűrtem fülem mögé a hajam.
- Mesélj magadról! Mióta dolgozol
Jamey-nek?
- Egy bő másfél éve kerültem az Ő részlegére.
Jó főnök-beosztott kapcsolat van közöttünk, szeretek Vele dolgozni.
- Elhiheted, hogy Ő is Veled – mondata
végére ajkaira furcsa mosoly költözött. Bódító, szédítő mégis frusztráló
mosoly.
- És Ti mióta vagytok barátok? – muszáj
voltam elejét venni annak, hogy ismét zavarba hozzon a pillantásaival. Egy
pillanatig még rajtam tartotta a tekintetét, majd válaszolt.
- Már több, mint öt éve. Az érettségit
követően találkoztunk. Először közös is volt a vállalkozásunk, de néhány évre
rá kivált és megalapította a mostani a cégét.
- Hogy tudott megmaradni a barátságotok?
Úgy értem, ilyen esetekben általában sértve érzi magát az egyik fél.
- Csak a megfelelő embertől kellett
kiválnia.
Egyszerre volt nagyképű, mégis
vérforraló, amit mondott és ahogy mondta.
#az ajánlat#
Füllentve Bill-nek, hogy megkeresem az
egyik barátnőm azonnal a mosdóba siettem. Kellett egy kis levegő, egy kis
magány, mert az a közeg, amiben voltunk szinte megfojtott. Kínzóan lassan
kezdte uralma alá venni először a torkom, gombócot éreztem benne; majd a
mellkasom, őrült mód járt a szívem; jött a gyomrom, bukfenceztek benne a
pillangók; és az ölem… Lüktettem.
Soha, egyetlen
férfi sem vett még le ilyen rövid idő alatt a lábamról. Keveset beszélt
magáról, inkább felőlem érdeklődött; egyszer sem jött elő unalmas témákkal,
helyette inkább engem pásztázott szemeivel, miközben hallgatott. Kérdései és
válaszai egyszerűek és megfontoltak voltak, sosem voltak meggondolatlanok,
esetleg komolytalanok. Idióta, elcsépelt poénokkal sem fárasztott, amiért igazán
hálás voltam Neki, még ha nem is mondtam ki nyíltan.
Még egyszer
utoljára a tükörbe néztem, majd kifújva a tüdőmbe rekedt levegőt kiléptem a
mosdóból. Azonnal hátraléptem egyet, ahogy megláttam az ajtótól nem messze a
falnak dőlve. Karjai szorosan mellkasa elé voltak fonva, lábai keresztben
álltak, ágyékát kicsit kitolta. Nagyon nyeltem.
- Hello!
- Láttam, hogy idejöttél, miután a barátnőddel
találkoztál.
Nem tudtam, hogy valóban látott-e valaki
mellett, vagy tudta, hogy hazudtam, mindenesetre elmosolyodtam magam, hogy
leplezzem, milyen zavarban voltam.
- Esetleg hazavihetlek? Jamey azt mondta,
már nincs Rád szüksége.
Egész este alatt nem volt, gondoltam
magamban. Bill némán várt a válaszomra, ami azonnal egy Igen lett volna,
de nem akartam túl könnyű esetnek tűnni.
- Nem akarlak feltartani.
- Egész este ráérek.
#a késztetés#
Hangosan visszhangoztak a lépteim a
mélygarázsban. Hűvös volt lent, Bill talán meg is láthatta, mennyire libabőrös
lett a karom, hisz egyszer csak megállt mellettem, levette a zakóját, és a
vállaimra terítette. Hálásan Rá tekintettem, de Ő nem reagált. Hamarosan
megérkeztünk egy korom fekete Audi-hoz, amit már messziről kiriasztott. Úgy,
ahogy a bárpultnál is, most is készségesen elém lépett és kinyitotta az
anyósülés felőli ajtót. Némán csúsztam a hideg bőrülésbe; az autó minden kis
szeglete az Ő parfümjét adta vissza.
- Merre laksz?
- Innen úgy tíz utcányira, a Central
Park-kal szemben.
Imponált, hogy az utunk alatt sem
fecsegett feleslegesen, nem érdekelte se a kiskutyám neve, se a kedvenc színem.
Más volt, mint a többi férfi és ezt már most éreztem.
Észrevétlenül megmozdultam az ülésben és
kissé felé fordultam. Erősen, masszívan fogta a kormánykereket, feltűrt inge
alól előtűnt szőrös, eres alkarja. Ingének felső két gombja hanyagul ki volt
gombolva, szerencsére nem lőtt túl a célon azzal, hogy büszkélkedve a mellkasát
mutogatta volna. Bőre tejfehér volt, kulcscsontjának vonala átütött a vékony
anyagon. A levegőt komótosan vette, látszólag nem volt annyira izgatott, mint
Én.
- Azt hiszem, megérkeztünk.
- Oh, máris! – bukott ki belőlem, mire az
este folyamán talán először, de mosolyt láttam a szája sarkában. – Mármint
bocsánat, köszönöm, hogy elhoztál – szemébe néztem és a biztonsági övem után
nyúltam.
Ismét végigkövette a mozdulatom, majd
mikor látta, nem boldogulok azonnal a biztonsági övvel felém nyúlt és
kipattintotta azt ujját ujjaimon tartva. Rám kapta a pillantásait, láttam,
ahogy kitágult a pupillája. Hirtelen kúszott a bőröm alá mind az illata, mind
azaz erőteljes kisugárzása, ami már az első pillanatokban levett a lábamról.
Annyira kívánatos volt, ahogy ajkai duzzadtak és pirosak voltak, a nyaka
hosszan kérette magát, ujjai pedig kínzóan közel voltak a combjaimhoz. Őrült,
és talán perverz gondolat futott át az agyamon; azt akartam, hogy hirtelen
kattanó hangot halljak, pillantásaimat a lezárt ajtókra kapjam, majd vissza az
arcára, ami diadalittasan elvigyorodik. Azt szerettem volna, ha figyelmen kívül
hagyja a kezdeti ijedelmem és ujjaival combjaiba markolva áthúz az ülésébe,
hogy magára ültethessen. Érezni akartam volna, ahogy ajkaival uralma alá vesz
és ujjait hajamba fúrva hátra feszíti a fejem és vadul a nyakamnak esik.
Bizseregni és elégni szerettem volna a karjai között, egyszerűen akartam.
#a látszólagos
elutasítás#
Láttam, hogy az ő fejében is hasonló
gondolatok játszódtak le, hisz pupillája még tágabb lett engem szuggerálva,
mellkasa pedig egyre gyorsabb tempóban kezdett emelkedni. Az eddig ujjaimon
pihenő ujjait most maga mellé húzta, és ökölbe szorította őket; bőre
elfehéredett körmeinek nyomása alatt. Mikor alig láthatóan megmozdult előttem,
éreztem, csak még jobban vágyok Rá. Csak egy pillanatra bújt a nyakamhoz, épp
annyira, hogy levegőt véve, majd kifújva meleg leheletét a bőrömre engem
ismételten felizgasson. Valami olyat tudott, amit eddig egy férfi sem.
- Azt hiszem, mennem kell.
Zavartan felnyitottam az időközben
lecsukódó szemem, majd kérdőn Rá tekintettem.
- Azt mondtad, hogy egész este
ráérsz.
Nem akartam szemrehányónak tűnni, ezzel
is elárulva, mit is akartam. Mert volt hátsó szándékom.
- Most tényleg megyek! – ujjait
felcsúsztatta az arcomon, majd végighúzta az állkapcsomon. Hatalmasat nyelve
hagytam mozdulatát, amit láttam, élvezettel tett. - Nem most látsz
utoljára, szóval felesleges aggódnod.
Mondata végére mutatóujja az alsó ajkamon
siklott végig, majd hirtelen elhúzódott tőlem és megköszörülte a torkát.
Leforrázva éreztem magam a hirtelen váltástól.
- Öhm, akkor viszlát – tértem észhez. –
És köszönöm még egyszer, hogy haza hoztál.
- Öröm volt – intett, majd a könyöklőre
támaszkodva megvárta, míg kiszállok.
Remegő lábakkal tettem meg az ajtóig
vezető néhány métert, éreztem a testembe fúródni a tekintetét.
- És Charlize?
Azonnal hátra kaptam a fejem.
- Igen?
- A névjegykártyámat a táskádba
csúsztattam.
Ijedten kaptam tekintetem a táskámra,
majd vissza Rá. Intett még egy utolsót, majd csikorgó kerekekkel egyedül
hagyott.
Torkomban dobogó szívvel kaptam elő a
koromfekete, aranybetűkkel díszített névjegykártyát.
Bill Kaulitz
New York
legnevesebb ingatlanértékesítő irodájának vezérigazgatója
És a Nagy Alma legszexisebb és
legbódítóbb hímegyede – tettem hozzá magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése