#mikor megint
eléri a célját#
Idegesen pakolgattam ide-oda azt az
átkozott névjegykártyát az asztalomon. Napok óta nem hagyott nyugton, volt,
hogy percekig csak bámultam a rajta lévő betűket és a telefonszámot.
Természetesen tudtam, miért is adhatta, mégsem akartam Én lenni az, aki azonnal
felhívja az első találkozást követően.
- Abba hagynád? – Suzanne idegesen
kitépte ujjaim közül a kártyát, majd a mappáim alá tette.
Nem tudtam haragudni Rá, így is csoda
volt, hogy eddig kibírta, amit csináltam.
- Majd hív, nyugodj meg! Ha meg nem,
akkor nem tudja, hogy mit vesztett.
- Nem olyannak tűnt, aki felhív egy nőt.
Biztos, hogy lepattintott péntek este.
- És akkor azért adta oda a kártyáját,
amin a privát telefonszáma is rajta van? Hidd el, ha semmit sem akarna, akkor
nem tette volna.
- Vagy csak azt akarja, hogy legyen kihez
fordulnom, ha lakást szeretnék venni.
- Anyukám, nyugodj le! Én visszamegyek,
majd csörögsz, ha van valami.
Suzanne-nel itt, a munkahelyemen
ismerkedtünk meg. Nem Ő a legjobb barátnőm, viszont nagyon jól megértjük
egymást. Kedves, előzékeny, de mindenekfelett higgadt. Ha arra van szükségem,
hogy lenyugodjak, csak Rá van szükségem.
Most láttam
kilépni egy pasit a liftből, nézd meg milyen feneke van; máris el fogod
felejteni azt a férfit.
Nevetve vártam, hogy meglássam azt a
titokzatosan jó feneket. Az élet furcsa fintora, hogy az a fenék Bill-é volt.
Tekintetünk azonnal összekapcsolódott. Sejtettem, hogy nem hozzám jött, hanem a
főnökömhöz, mégis önkéntelen hajigazgatásba kezdtem, de mindhiába, hisz csak
egy bólintást kaptam és már el is tűnt Jamey irodájában.
Ez a fenék semmit
sem segített, tekintve, hogy az Ő feneke volt. – sms-emre már
nem jött válasz Suzanne-től.
*
- Bill! Munkaideje van!
- Én meg csak most érek rá!
- Nem érdekel, hogy mikor érsz rá, ez itt
a munkahelye, és nem viheted el akkor, amikor csak akarod.
Bill unottan felsóhajtott, majd a
bőrkanapén ülve feltette a lábait a dohányzó asztalra.
- Ne akard, hogy többet ajánljak Neki, és
itt hagyjon.
- Miért nem lepődök meg ennyi év után,
hogy ekkora tapló vagy?
- Mert a legjobb cimborák vagyunk. Na de
megyek is, holnap reggelre visszaszolgáltatom.
- Bill? – Jamey még utána szólt.
- Igen?
- Ne kelljen csalódnom benned.
#kétellyel
keveredett izgatottság#
Mikor megláttam, hogy kinyílt az ajtó
torkomba ugrott a szívem. A korábbi ridegsége már sehol sem volt, helyette
ugyanaz vibrálás játszott a szemében, mint néhány nappal korábban. Én azonnal
köszöntem, amint közelebb ért, Ő azonban csak akkor, mikor az asztalom sarkára
ült és onnan nézett le Rám.
- Hello.
- Szia, Bill! Hát Te?
- Pakolj, Jamey kimenőt adott!
Parancsa először
megijesztett, majd elgondolkodtatott.
- Munkaidőben nem hiszem, hogy elenged és
még dolgom is van.
- Szerinted Jamey ellent tudott mondani
Nekem?
Az első találkozás óta most hallottam
életemben először nevetni. Nevetett, de nem szívből jövően, helyette inkább
cinikusan.
- Nem szeretném, ha kirúgna.
- Charlize – volt valami abban, ahogy
kimondta a nevem. – Ne félj Tőle!
A találkozó első perceiben furcsa érzés
kerített hatalmába. Nem az a mámor, ami az előző találkozónál, mindinkább
kellemetlen és feszélyező. El akartam hessegetni, hogy ilyen rövid ismeretség
után negatív véleményt alkossak Róla a viselkedése alapján, mégis nehezen ment.
Ahogy beszálltunk a liftbe megnyomta a
földszintre vezető gombot, majd a tükörnek támaszkodott.
- Ma is nagyon csinos vagy –
pillantásaival büszkén méregetett.
Tetszett, hogy szemébe visszakúszott az a
fény, ami annyira levett a lábamról.
- Igyekszik az ember.
- Mit szólnál, ha elmennénk egy korai
vacsorára? Most nyílt a Fifth Avenue-n egy fantasztikus étterem, a tulajt is
ismerem, úgyhogy a legjobb asztalt fogjuk kapni.
- Úgy érzem, hogy egy nagy embert
üdvözölhetek benned, majd’ mindenkit ismersz a városban.
- Ez zavar Téged?
- Épp ellenkezőleg.
Válaszom hallatán mosoly szökött ajkaira.
Egy pillanatra elmosolyodott engem figyelve, majd tett felém egy lépést.
- Hm, az illatod is finom.
Nagyot nyelve fogadtam a bókját. Csak egy
pillanatig ejtette rabul pillantásaim, majd mint múltkor a kocsiban, most is
elhúzódott és rendezte a vonásait.
Kiismerhetetlen ez a pasi
számomra.
#a
legélvezetesebb kihívás#
Ismét csendben utaztunk a hűs autóban.
Nem zavart a kettőnkre telepedő csend, nem volt feszélyező, inkább csak még
kíváncsibbá tett. Mi rejlik e mögött a látszólag tartózkodó férfi mögött?
Egyáltalán tudatában van-e annak, hogy mit vált ki a nőkből? Ilyen és hasonló
kérdések keringtek a fejemben, miközben az étterem felé tartottunk. Most is ugyanabban
a teljes nyugalomban fogta a kormánykereket, mint a múltkori alkalommal, úgy
éreztem, Őt semmi sem tudja kizökkenteni abból a kis világból, amiben él. Nem
nézett felém, pedig érezhette lomha pillantásaim, amivel a testét vizslattam a
szemem sarkából. Combján feszült a koromfekete nadrág, gallérja kissé fel volt
hajtva. Külleme most is finom és letisztult volt.
- Ennyire érdekes vagyok? – hangjából
kiéreztem a mosolyt.
Zavartan megköszörültem a torkom.
- Csak próbállak megfejteni.
Nem akartam már ilyen korán kiadni a
lapjaim azt illetően, hogy mennyire érdekel, a helyzet most mégis adta magát.
- Izgalmasnak találsz? – lassított, majd
szabad parkoló hely után kutatott szemével. Csak akkor válaszoltam, mikor
leállította a motort.
- Igen! Szeretnélek megismerni.
Látszott rajta, hogy ismét
elgondolkozott, még a szemét is összeszűkítette. Arca így csak még
titokzatosabb lett a mélygarázs gyér fényében.
- Engem csak kiismerni lehet.
- Furcsa egy férfitől, hogy ennyire
titokzatos – súgtam, valahogy öntudatlanul halkabban kezdtem el beszélni.
- De nem zavar, ahogy látom.
Elmosolyodtam.
- Szeretem a kihívásokat.
- Életed legélvezetesebb kihívása leszek.
#alázat#
Mondata hallatán éreztem, hogy borzongás
fut végig a testemen. Nem kellemes vagy melengető érzést éreztem, helyette
hideglelés fogott el. Egyszerre éreztem intelmet, hogy tartózkodjak Tőle és
késztetést, hogy még jobban megismerjem Őt és azt, ami benne lakozik.
Gondolataimból a
csuklómon lévő érintése rántott vissza. Arcára néztem, tekintetével az ajkaimat
pásztázta. Ha vonásai nem is, de a vibrálás a szemében mindent elárult. Torkán
megfeszült a bőr, láttam, hogy nagyot nyelt. Nem tudtam, mire vár még,
mindenesetre ha az őrületbe akart kergetni, akkor nagyon jól csinálta.
- Gyere, már várnak bennünket.
Karjait finoman körém fonva terelt fel a
mélygarázsból az étterembe. Mikor az ajtón álló ember megpillantott bennünket,
a földet pásztázva biccentett, majd szélesre tárta az ajtót előttünk.
Frusztrált ez a fene nagy alázat irányába, és ezen érzésem akkor sem hagyott
alább, mikor a tulajdonos elénk sietett és Bill-el lekezelve összesúgtak
mellettem. Kellemetlenül éreztem magam, feszengtem és izzadt ujjaimmal szoknyám
szélét kezdtem piszkálni. Hogy tud ennyire zavarba hozni ennek az embernek a
viselkedése?
- Kérem, fáradjanak utánam.
Végre ismét megmozdultunk és elindultunk
egy csigalépcsőn az emelet felé. Mikor felértünk a szintre, tátva maradt a szám
a látványtól. Az étterem földszintjéhez képest ez az emelet merőben másként
volt berendezve. A lent tapasztalt letisztult vonalak, bézs és fehér árnyalatok
minduntalan nyugodtsággal töltöttek el, azonban ennek a szintnek volt valami
hátborzongató milliője. Fekete bőr, vörös falak, gyér világítás és tükrök
tömkelege tette titokzatossá ezt a helyiséget.
Tiszteletlennek
tűnhettem, hisz még akkor is csak körbe-körbe szemlélődtem, mikor Bill kihúzta
előttem a széket és hellyel kínált, de egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a
körülöttem lévő tárgyakról. A tulajdonos némán várta, hogy helyet foglaljunk.
- A szokásos?
- Igen!
A férfi ellépett mellőlünk, majd magunkra
hagyott a szinten.
- A szokásos? – kérdeztem vissza.
- Ebben mi a furcsa?
- Többször voltál már itt?
- Megfordultam egyszer-kétszer.
Sejtettem, hogy nem a barátaival, vagy
egy üzlettársasággal jöhetett ide egy-egy munkaebédre.
- Nőkkel? – egyszerűen kibukott belőlem.
Nem tudtam már visszaszívni, de úgy
láttam, nem érte váratlanul a kérdésem.
- Igen, nőkkel. A nevüket is elmondjam?
Zavartan elpirultam.
- Nem akartam tolakodó lenni, elnézést.
A férfi ismét megjelent mellettünk, majd
egy fém vödörben tele jéggel egy méregdrága pezsgőt tett az asztalra.
- Tölthetek? – fordult felém kedvesen.
- Igen, köszönöm.
Gyorsan töltött mindkettőnk poharába,
majd megint eltűnt, mint a kámfor. Bill magasba emelte a poharát és
kivillantotta fehér fogsorát.
- Rád!
Koccintottunk, majd visszahelyeztük a
poharainkat. Zavartan pillantottam körbe, vajon hol is találom az étlapot, de
sehol sem leltem. Ennyire régen randiztam volna már, hogy a férfi előre
megrendeli, mit is fogunk enni?
- Remélem szereted az osztrigát.
Nem éreztem úgy, hogy ha azt mondtam
volna, nem épp a kedvencem, akkor lett volna esélyem kérni egy egyszerű
salátát.
- Bízom benne, hogy jól lesz elkészítve.
- Bennük sem kell csalódnod, ezt
garantálhatom.
- Mert még kiben nem kell csalódnom?
- Bennem!
#visszafogott
vadság#
Kezdeti zavarom lassan ugyan, de
feloldódott a vacsora alatt. Míg az est elején feszélyezett minden külcsíny és alázatosság, ami
körül vette, a vacsora befejeztével úgy éreztem, ez még imponálóbbá tette a
szememben. Valamit tudhat ez a férfi, ha nem csak a nőkre, de a férfiakra is
hatással tud lenni.
Már bort
kortyolgatva ültünk az emelet egyik sarkában lévő kanapékkal és hatalmas, köves
csillárokkal díszített részen. Látszott, hogy az alkohol hatására párássá vált
a szeme, mindenesetre nem tűnt részegnek, még spiccesnek sem. Valahogy nem is
illett volna a jelleméhez, ha jókedvűen dalolászni kezdett volna mellettem;
helyette inkább a tőle megszokott rideg tartózkodó hangulatban társalgott
Velem. Ismét nem sok mindent árult el magáról, helyette kérdezett és csak
kérdezett. Akkor még nem tűnt fel, hogy szinte a vesémbe látott nem csak a
pillantásaival, de a kérdéseivel is egyaránt. Talán Nekem is csak a jól bevált
kérdéseit adta elő, mégsem érdekelt. Tett róla, hogy ne érdekeljen.
Épp arról meséltem, milyen középiskolába is jártam, mikor ujjait megéreztem a
térdemen. Úgy látszott, nem köthette le a mondandóm, nem is figyelhetett Rám,
bár őszintén szólva, ellenkező esetben engem sem érdekeltek volna a
tanulmányai. Ujjait lassan szétfeszítette a térdkalácsomon, majd összehúzta
azokat ezzel is erős bizsergést kiváltva belőlem. Végig figyelemmel követte a
reakcióm, mikor szétváltak az ajkaim az övéi is megmozdultak. Hallottam, ahogy
sziszegve vette a levegőt, majd fújta ki nagyon lassan ezzel is nyakamat
cirógatva meleg leheletével. Nem csúszott feljebb az ujjaival, csak a combom
markolta és úgy hajolt felém, minek hatására önkéntelenül feszítettem felé nyakam,
amit azonnal uralma alá is vett. Orrával eltűrte szőke tincseim, hogy fülem
mögé egy apró, alig érezhető csókot nyomhasson. Hangosan felsóhajtottam, majd
rámarkoltam a combomon pihenő kézfejére. Ennek hatására ajkait fogai váltották,
amik úgy éreztem, apró karcvonalat hagytak maguk után fehér bőrömön.
Kóstolgatásával már most kínzott. Állkapcsomat sem hagyta figyelmen kívül,
lassú mohósággal ízlelgetett, a belsőmben egyre csak növekvő vágy pedig arra
késztett, hogy Én is megérintsem és végre megérezzem azt, ami után már napok
óta vágyakozok. Felsőteste csontosnak tűnt érintéseim alatt, de éreztem, hogy
kidolgozott izmok fedik a testét. Kulcscsontján végighúzva ujjaim a vállába
markoltam. Erőteljes nyögése mosolyra fakasztott, azonban mikor hosszú ujjaival
finoman megragadott a tincseim tövénél a mosoly eltűnt az arcomról és helyette
ismét vad vágyakozás vett az uralma alá. Lassú élvezettel kóstolgatta a nyakam,
minek hatására lehunytam egy pillanatra a szemem, de egy kellemetlen kép
kúszott az agyamba.
- Velük is így csináltad? – tudtam, hogy
véget vetettem annak a különleges hangulatnak, amiben voltunk, de muszáj voltam
rákérdezni.
- Velük nem voltam ilyen finom.
Azonnali válaszából áradt valami
őszinteség és leplezetlenség, ami miatt nem tudtam tovább kételkedni benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése