12.: Through with Love - 6. rész

#préda préda hátán#

Egész héten a főnököm szavai jártak a fejemben. Bill ellen sokszor veszítenek a nők – visszhangzottak újra és újra intő szavai. Hittem is Neki meg nem is. Hittem Neki, mert éreztem, szándéka őszinte és csak a javamat szolgálja, azonban kételkedtem benne, hisz Bill-t egyszerűen nem tudtam elképzelni egy gonosz szerető képében. Természetesen már az első találkozásunkon is voltak stiklijei, amiktől fejvesztve kellett volna, hogy elrohanjak, mégis egy erős, szinte ösztönszerű érzés mellette marasztalt és arra kényszerített, hogy minél jobban megismerjem. Vagyis kiismerjem, ahogy Ő mondta.

            A szokásos péntek esti barátnős vacsorán ezen kettős érzések kavarogtak bennem. Próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát, de minduntalan csak Bill-re tudtam gondolni.

- Figyelsz Te, Királylány? – bökött meg finoman Emma.

Zavartan rákaptam a tekintetem, majd egy erőltetett mosoly szökött az  ajkaimra.

- Igen, csak elgondolkoztam egy pillanatra.

- Na és min? – érdeklődött harsány nevetéssel Lara.

Épp válaszolni készültem, mikor valami furcsaság ütötte meg a szemem. Szapora légzéssel követtem nyomon az étterembe betérő Bill-t, kinek jobbján egy jól öltözött, kora negyvenes nő állhatott. Erős zavarodottság és torokszárazság tört Rám, ahogy végignéztem a már jól ismert mozdulatokat: szék kihúzás, apró érintés a felkaron, sejtető mosoly, vibráló szemek. Hányingerem lett a látottaktól, a torkomban lévő szorongató érzés oka pedig valami keserű féltékenység lehetett, hisz éreztem, hogy szétáradt a testemben a pulykaméreg.

- Charlize, szívem, minden rendben?

Lara drámai szalvétalegyezgetésbe kezdett a szemem előtt, de csak idegesen ellöktem a kezét; nem akartam, hogy esetleg észrevegyen Bill.

- Mégis mi a fenét csinálsz? Állj le! – förmedtem Rá, mire elhűlve hátrébb húzódott a székén. Még sosem engedtem meg Vele szemben ilyen hangnemet, ezt azonnal észrevettem. – Ne haragudj! Rossz napom volt.

- És ha rossz napod van, akkor idegen pasikat bámulsz?

- Én, öhm? Milyen pasit? – Te jó ég, ennyire feltűnő?!

- Azt az arrogáns farkat – bökött állával Emma Bill felé. - Már percek óta rajta legelteted a szemed.

- Miből gondoljátok, hogy arrogáns? – nyeltem egy nagyot.

- Csak Rá kell nézni! Süt róla, hogy egy magának való fazon. Az a testtartás, ahogy a nőhöz hajol és gesztikulál, sőt, nem is gesztikulál, ha jobban megnézem – Emma összeszűkített szemekkel előrébb hajolt, de Lara visszatolta a székébe.

- Egy éjszakára viszont nem rugdosnám ki az ágyamból.

- Ja, Én sem – nyögtem elhalva, mikor Bill-el hirtelen összekapcsolódott a tekintetünk, miközben végighúzta az ujjait a nő nyakszirtjén.

#a bűntudatkeltés#

Már hazafelé tartottam, egyszerűen muszáj volt eljönnöm onnan, nem bírtam tovább nézni, amit csinált. Mikor összetalálkozott a tekintetünk ugyan megilletődött és egy pillanatra el is húzódott attól a nőtől, mégsem tűnt úgy, mint aki zavarba jött volna, esetleg elszégyellte volna magát. Szóval erre gondolt a főnököm, mikor óva intett Tőle. Sejthettem volna már a kezdetektől is, hisz a kis elejtett mondatfoszlányai mind-mind arra utaltak, hogy nem a legmegbízhatóbb ember.

            Épp a taxit fizettem ki, mikor megszólalt a mobilom és az Ő neve villogott a kijelzőn. Nem tudtam, hogy fel kellene-e vennem, egyáltalán meg kellene-e, hogy hallgassam a szánalmas magyarázkodását, mindenesetre akartam egy jót nevetni a próbálkozásán, így hát mosolyt erőltetve magamra fogadtam a hívását.

- Hello!

- Szia! Merre vagy?

- Hogy merre vagyok? Miért érdekel az Téged!?

- Csak gondoltam átjöhetnél – azt hittem, torkomon forr a szó, mikor meghallottam, mit is mondott.

- Azt hiszem, rosszul hallottalak. Még hogy ÉN menjek át AZOK után?

- Az éttermes dologra gondolsz? – unott sóhaja csak még inkább kihozott a sodromból. – Remélem, nem kezdtél el kombinálni.

- Gondolom Te sem kezdtél volna, ha egy másik férfival látsz enyelegni!

- Nem enyelegtem – jelentette ki higgadt, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Vele is ugyanazt tetted, amit Velem.

- Komolyan mondom, Ti nők perfektül értetek ahhoz, hogy is csesszétek el a férfiak kedvét. Csak egy kis lazulást akartam ma estére, egyből Rád gondoltam, erre jössz ezzel a féltékenységi rohamoddal, mintha már évek óta együtt lennénk. Nem gondolod, hogy szánalmas vagy?

Szavai jeges vízként hatottak Rám, köpni-nyelni nem tudtam.

- Mielőtt rákérdezel, egy jövőbeni ügyfelem volt, akit meg kellett szereznem, hogy a vele kötött szerződés után szép kis millókat zsebelhessek be csak is azért, hogy Téged továbbra is abban a luxus környezetben tudjalak fogadni. De úgy látszik, ez el sem jutott az agyadig, mert azonnal kombináltál, ahelyett, hogy egy kicsit is gondolkoztál volna. Hé, itt vagy még egyáltalán? – kérdezett Rá, mire Tőlem csak egy halk választ kapott.

- Igen, itt.

- Na, legalább nem a süket telefonhoz kellett beszélnem. De Úr Isten, egy nőnek magyarázkodok valamiről, amihez jószerivel semmi köze – szinte hallottam, ahogy a homlokára csapott. – Figyelj, hagyjuk ezt, kezd kínossá válni ez az egész.

- Bill?

- Mi van?

- Otthon vagy már?

*

Szégyellve magam szálltam ki a taxiból a lakása előtt. Hogy viselkedhettem úgy, mintha valóban jelentenénk egymásnak valamit is, mikor semmi másról nincs szó, mint egyszerű szórakozásról? Valóban szánalmas voltam, igaza volt.

            Mikor felértem az ötödikre, remegő lábakkal tettem meg az ajtajáig lévő néhány métert. Épp kopogni akartam, mikor kinyílt előttem az ajtó; Ő csak félmeztelenül, kezében egy pohár itallal várt az előszobafalnak dőlve. Nem tudtam, mit is csináljak, csak álltam ott, mint valami szerencsétlen.

- Nem jössz be?

Felkapván fejem hálásan rámosolyogtam és kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt. Nem viszonozta a mosolyom, amit meg is értettem, hisz ellenkező esetben Én sem lettem volna jó kedvemben; örültem, hogy egyáltalán még látni akart.

- Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém – kezdtem volna magyarázkodni, de nem hagyta, helyette magához rántott és az ajtónak döntött.

Konyak ízű ajkait végighúzta az ajkaimon, majd nem finomkodva belém harapott.

- Ilyet nem akarok még egyszer, rendben? Ne legyél hisztis csitri, azokat nem szeretem.

Tincseimmel a markában bólogattam aprókat, majd hagytam, hagy csókoljon meg ezzel is talán békejobbot nyújtva Nekem.

#lehúz - „felemel”#

Fekete bőrkanapéja lomhán süppedt be alattunk, ahogy csípőjére emelve ráfektetett. Élvezettel fogadtam nedves csókjait, apró harapásait és birtokló érintéseit. Mosollyal az ajkaimon hagytam, hagy szolgálja ki magát, de hirtelen bekúszott egy kép a fejembe. Azonnal el akartam tüntetni onnan; átkoztam magam, amiért egy pillanatra is elgondolkoztam ahelyett, hogy csak Bill-re koncentráltam volna. Éreztem, hogy a teste megfeszült felettem, majd elhúzva a fejét a nyakamtól erősen szuggerálni kezdet.

- Mi a franc baj van már megint?

Zavartan összehúztam magamon a blúzom, de Ő elütötte onnan a kezem.

- Na-na, attól azt még tartsd széthúzva – ujjaival beférkőzött az anyag alá és szétfeszítette a dekoltázsomon. – Most pedig mond el, hogy mi bánt, megint, hisz így nem valami élvezetes Téged kényeztetni. Olyan, mintha egy darab fa feküdne alattam.

Szavai hallatán éreztem, könnybe lábadt a szemem, de nem akartam elsírni magam előtte, így hát megdörzsöltem az arcom és ránéztem.

- Csak eszembe jutott, hogy így nyúltál ahhoz a nőhöz is.

- Annyira tudtam, hogy még mindig ezen rugózol.

Kelletlenül felemelkedett rólam és távolabb lépett, de Én karja után nyúltam és magam előtt marasztaltam. Felnézve a szemébe először unalmat láttam – gondolom elege volt már abból, hogy állandóan a volt nőit emlegetem -, azonban néhány pillanat múlva más költözött a szemébe. Magasról nézett le Rám, mikor találkozott a tekintetünk, megértettem furcsa mosolyának az okát. A felismeréstől hideg borzongás futott végig a gerincemen.

- Látom, tudod, hogy mire gondolok! – súgta.

Csak bólintani voltam képes.

- Azt akarom, hogy ez így is maradjon. Egy nő tisztelje a férfit és nézzen fel Rá.

- De Te lenézel engem.

Felsóhajtott, majd rosszallóan megingatta a fejét.

- Kicsi Charlize, mindenki azt a helyet foglalja el az életben, amit megérdemel!

Torkomban egyre csak feszítő gombóccal hallgattam a hangját. Vajon igaza volt?

- Én többet érdemlek! – préseltem ki magamból.

- Mint mi? – kérdezett vissza.

- Több vagyok annál, minthogy mindig Én legyek alul – nem tudtam tovább tartani magam, végigcsordult egy könnycsepp az arcomon.

- Sajnos el kell fogadnod, hogy nem tudsz minden ellen harcolni.

Most vártam, hogy lehajoljon hozzám, vagy leguggoljon elém és megvigasztaljon, de nem tette, helyette még mindig csak az állam fogta ezzel is felfelé feszítve a fejem.

- De ha szeretnéd, akkor segítek, hogy Te is ott legyél, ahol Én.

- Tényleg? – éreztem, hogy egy különleges megkönnyebbültség lett úrrá testemen szavait hallván.

- Igen, de ehhez az kell, hogy az Én szabályaim szerint éljünk, hisz Én tudom, hogy mi kell Neked: jólét és biztonság.

- Biztonság… - súgtam magam elé nézve, mire megcirógatta az arcom.

- Mellettem biztonságban leszel.

Elhittem Neki, hogy ne tettem volna?