#megengednéd,
hogy fájjon?#
Könnyed
mozdulatokkal hámozott ki blúzomból. Már a liftben Nekem esett, még sosem
éreztem ennyire férfiasnak a megismerkedésünk óta. Ajkai buján járták be az
állkapcsom végig az arccsontomon, majd az ajkaimon. Nyelvével mohón furakodott
ajkaim közé, hogy ott is átvéve az irányítást leteperjen a franciaágyba.
Imádtam minden egyes mozdulatát és mély torokhangját, amit akkor hallatott,
mikor kibontott a ruháimból. Tenyereivel melleimbe markolt, majd masszírozva
azokat elszánt fény csillant meg szemében. Ismertem már ezt a nézést, ebbe
habarodtam bele a legelső találkozásunkkor is. Titokzatos volt és sejtető,
kifürkészhetetlensége miatt mégis kicsit ijesztő. Minden egyes kis porcikája
hipnotizált; ajkai és ujjai forró vasként martak húsomba, amik alatt apró
véraláfutások keletkezhettek, de nem érdekeltek. Tettre készen térdelt előttem,
Én alatta feküdtem szinte kifeszített valómban, ahogy ujjaival csuklómat
szorongatva párnák közé voltak fúrva kezeim. Nem mozdult, csak figyelt és
figyelt, minden kis rezdülésem szemügyre vette, ha kellett oldalra fordította a
fejét, majd lehajtotta azt végignézve a testemen, hogy végül újra Rám emelje a
tekintetét.
- Megengednéd,
hogy fájjon?
Jeges borzongással
fogadtam kérdését. Amennyire felizgatott az a rekedt torokhang, ahogy
kipréselte utolsó erejével magából, annyira meg is ijesztett, amit kérdezett.
Úgy, ahogy a korábbi esetekben is, agyam most is tiltakozott az ellen, hogy bármit megtegyen velem,
valami ott a bordáim között mégis azt súgta, hogy engedjem meg, bármit is akarjon
csinálni. Engedjem meg neki… szerelemből.
- Azt hiszem,
igen – nyögtem.
A felismerés,
hogy talán most, egy ilyen helyzetben vallottam be még ha csak saját magamnak
is, hogy szerelmes vagyok belé, kissé letaglózott.
Válaszom hallatán még mélyebben felnyögött, majd tekintetét le nem véve
rólam kinyúlt az éjjeliszekrényhez. Kihúzta az alsó fiókot és három sötét,
vastag anyagot húzott elő belőle. Nagyot nyelve néztem, mit is csinál, mert bár
sejtettem, miért vette elő őket, látni mozdulatait mégis intenzívebb érzést
váltott ki belőlem. Karjaim önkéntelenül lendültek a fejem fölé, mikor ezt
észrevette egy szédítő mosollyal ajándékozott meg. Erősen verdeső szívvel
hagytam, hagy kössön egy csomót a csuklómra, amit egy újabb hurokkal az ágy
támlájához kötött. Egy pillanatra felpillantottam, még laza volt a kötés, de
ahogy elhelyezkedtem, éreztem, minden egyes mozdulatomnál erősebben és
erősebben vájt bőrömbe az anyag. Épp szólni akartam, hogy ez talán mégsem olyan jó
ötlet, tekintve, hogy minden megmozdulásomnál erősen rám fog szorulni az anyag,
de kezdeti ijedtségem megszűnt látva következő mozdulatát, ami egy újabb,
erőteljesebb érzést váltott ki belőlem. Azt hittem, hogy a harmadik anyagot is
a csuklómra fogja kötni erősítésként, ehelyett arcom elé helyezte, majd
óvatosan felkötötte a szemem elé. Pár pillanatig semmit sem éreztem; nem
mozdult, nem szólt, feltehetőleg csak bámult és figyelte kétségbeesett
szuszogásom.
- Nem
mozdulhatsz meg, – súgta egyszer csak nyakam jobb oldaláról. Hirtelen odakaptam
a fejem, hogy megcsókoljam, ezzel is csökkentve a bennem lappangó idegességet,
de mire hozzáértettem volna az ajkaim, az övéi már a szegycsontomon voltak –
mert minden egyes mozdulat csak fájdalmasabb lesz. – egy apró, alig érezhető
csókot adott egyik szilárdan felé meredő mellbimbómra, majd lehelete ott is
megszűnt és hirtelen a combom tövénél éreztem meleg sóhajait.
Valahogy minden
csak pillanatokig tartott; a csók, az érintés, az apró harapás, a nyögés, a
nyalás, a fuvallat, a cirógatás, a remegés, a szorító érzés, az önkéntelen
megrándulás, a halk nevetés, majd az erős, feszítő, telt érzés. Hogy nyögéseim
eltompítsa, most nem a tenyerét, hanem a száját használta. Erősen Rám
tapasztotta ajkait, s mikor érezte, remegek mozdulataitól nyelvével is végignyalt
ajkaimon csak, hogy még nagyobb élvezetet váltson ki belőlem. Percek elteltével
már a fájdalmat sem éreztem, hisz egy sokkalta erőteljesebb érzés vett a
hatalma alá, amit Bill éreztem, hatalmas büszkeséggel fogadott, amitől bennem
még intenzívebb lett az öröm. Teljesen elengedtem magam, és mindent odaadtam
Neki, amit csak tudtam.
#barátnők:
hatástalanítva#
Az
elkövetkezendő napok szokatlan nyugodtsággal teltek. Vacsorázni vitt, klubbokba
jártunk és általában nála kötöttünk ki esténként. Nem bántam meg, hogy nem
hallgattam barátnőim korábbi megjegyzéseire, miszerint arrogáns lenne, és
főnököm óva intésére, hisz Bill teljesen más volt ahhoz képest, amit Róla
mondtak. A tenyerén hordozott, bókolt és ajándékokkal halmozott el. Miért kellene
egy ilyen férfitől tartanom? Egyáltalán, hogy veszítettek Vele szemben a nők?
Biztos nem jelenthettek számára annyit, így nem hagyta, hogy mellette
legyenek; Én azonban éreztem, hogy lassan ugyan, de kezdett kialakulni benne valami
irányomba. Nem szerelem, szerintem, de egy biztos alap már kibontakozóban volt,
amire építkezve még magasabbra emelhet magához, úgy, ahogy Ő is mondta. Egy
ilyen férfi nem lehet öntelt és önimádó, arrogáns pedig még inkább nem.
*
- Miért kell
elmenned? – az ágytámlának dőlve nézte, ahogy kimászok mellőle és ruháim után
nyúlva öltözködni kezdek.
- Péntek este
van, a barátnőimmel találkozok.
- De már
múlthéten is láttad Őket.
- Bill, nálunk
ez már hagyomány. Menj, és Te is érezd jól magad a barátaiddal. Kimenőt kapsz!
Poénos
megjegyzésemen nem mosolyodott el, helyette csak felhúzta a szemöldökét.
- Cica, Én Veled
akarom tölteni az időm, nem az
elcseszett barátaimmal.
- Jó véleménnyel
vagy Róluk – szóltam fogvégről.
- Csak előtérbe
helyezlek velük szemben, már ez is baj?
- Nem, dehogy –
hozzáhajoltam és tenyereim közé véve az arcát megcsókoltam, de Ő elhúzódott
Tőlem.
- Siess, el ne
késs! A barátnőid már biztos várnak.
- Naa, ne
csináld – mosolyogva megcirógattam a nyakát, de Ő még mindig hajthatatlan volt
és újra csak elhúzódott előlem. – Na jó, szeretnéd, ha itt maradnék Veled?
Ajkaira mosoly
szökött, majd derekam után kapott.
- Ezt már
szeretem!
- De akkor várj,
hagy hívjam fel Őket!
- Majd
észreveszik, ha nem vagy ott – súgta és letolta Rólam a nadrágom.
- Igazad van –
helyeseltem és hagytam, hagy teperjen ismét maga alá.
#nagyképű
és arrogáns vagy#
- Komolyan
kérdezem, mi van Veled már hetek óta? Alig veszed fel a telefonod, sorra mondod
le a találkákat, a péntek esti vacsoráinkról már nem is beszélve.
Egy utcai kávézó
teraszán ültem Emma-val és Lara-val. Felkészültem rá, hogy hamarosan ki fog belőlük
bukni, hogy elhanyagoltam Őket az elmúlt hetekben, de nem tehettem mást,
fontosabb volt Bill, mint egy semmit érő, idétlen csacsogás Velük.
- Lányok! Csak
nem értem rá, ennyi az egész!
- Ennyi az
egész? Nem, anyukám, ennél sokkalta többről lehet szó. És mi ez az émelyítő
férfi parfüm illatra rajtad? – közelebb hajolt és a nyakamba szagolt.
- Minek kérdezel
Rá, ha úgy is tudod? – vontam meg a vállam, fárasztott az állandó
kérdezősködésük.
- Ugye nem az,
amire gondolok?
Emma kérdőn
felhúzta a szemöldökét, majd mikor biccentem, eltátotta a száját.
-De hisz…
- Nincs de hisz – jelentettem ki ellentmondást
nem tűrő hangon. – Nem örök apácaságot fogadtam azzal, hogy szingli lettem egy évvel
ezelőtt. Igenis szükségem van egy férfire és nem csak egy-egy éjszakára, ahogy
néha Ti csináljátok.
- Nehogy pálcát
törj már felettük, Te sem voltál jobb.
- Tudom, hogy
nem voltam jobb, de már megváltoztam. Betoppant valaki az életembe és kész.
- És ezt így
kell megtudnunk? – Lara hitetlenkedve meredt Rám, láttam barátnőmön, hogy
rosszul érintette a hallottak. Tudtam, hogy nem maga a tény zavarta, hogy van
valakim, hanem az, hogy nem mondtam el eddig Nekik.
- Nem volt
alkalmam eddig elmondani.
- Hát igen, ha
nem is találkozol Velünk, nehéz akármibe is beavatnod bennünket.
- Most miért
vagytok Rám kiakadva? Örülnötök kéne, hogy boldog vagyok!
- Lehet, hogy
boldog vagy, de nem tetszel Nekem – méregetett Emma, ezt látván Lara is furcsa
pillantásokat lövellt felém. – Más lettél.
- Más? –
nevettem fel jóízűen. – Csak boldog vagyok, látom, Ti már rég nem voltatok
azok, ha ennyire szemet szúr Nektek és zavar Titeket.
- És nagy lett a
pofád – folytatta gondolkodás nélkül Emma. – Sosem voltál ilyen nagyképű.
- Mit csinált
Veled az a pasi?
Ennél a pontnál
éreztem azt, hogy ezt a beszélgetést itt és most abba kell hagynunk. Nem voltam
kíváncsi a szánalmas észrevételeikre és megállapításaikra. Nem tehettem arról,
hogy a kis életüknek semmi értelme nem volt és rajtam vezették le a
feszültséget azzal, hogy becsméreltek.
Épp válaszolni készültem Nekik, mikor lelassított, majd megállt mellettem
Bill az Audi-jával. Barátnőim értetlenkedve
figyelték, ahogy magamhoz kapom a táskám, majd egy szó nélkül beülök Bill
mellé.
- Mond, hogy nem
Ő az! – hallottam még Emma lemondó sóhaját, ezek szerint eszébe jutott, hogy
már látta Őt egyszer.
- Nektek is szép
napot, csajok! – intettem az ujjammal, majd hagytam, Bill hagy taposson a
gázra, ezzel is végre megszabadulva idegesítő barátnőimtől.
#egy
újabb lépcsőfok#
Furcsán
méregetett miközben a kávét töltöttem ki egy-egy csészébe. Már megszoktam, hogy
néha rajtam felejtve pillantásait figyelt, most azonban éreztem, tekintete
mögött nem holmi bambulás áll. Elmosolyogva magam átnyújtottam Neki az egyik
csészét, majd leültem mellé. Egy aprót kortyolt, majd letette az asztalra.
- Csendes vagy!
– szóltam.
Megrándította a
vállát, majd álla alá helyezve kezeit ismét fixírozni kezdett. Gyanúsan Én is
szemügyre vettem Őt, mire végre szóra nyitotta ajkait.
- Csak azon
gondolkoztam, hogy melyik szekrényemben szorítsak Neked helyet.
- Tessék? –
nevettem fel zavartan.
- Jól hallottad.
Azt akarom, hogy ideköltözz.
Egyszerre voltam
boldog és kétségbeesett.
- Nem lenne túl
korai? Két hónapja is alig ismerjük egymást.
- Nyugodtan
mondhatsz nemet is – felelte. Láttam az arcán, hogy rosszul esett Neki, ahogy
vonakodtam az ötletét hallván; akkor még nem tudtam, hogy ismét csak bűntudatot akart
kelteni bennem.
- Csak meg
vagyok illetődve, de… de miért ne? Nagyon örülnék, ha Veled lakhatnék! – ajkaimra
végre mosoly szökött és a kezdeti megilletődöttség ellenére éreztem, valami
nagyon jó fog elkezdődni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése