12.: Through with Love - 8. rész

#óvatos visszatartás#

Suzanne segítkezett a pakolásban, Emma-t és Lara-t meg sem kértem, hisz tudtam, rosszalló megjegyzésekben most sem lettek volna restek, erre pedig nem volt szükségem. Eldöntöttem valamit, és attól senki sem tud eltántorítani. Úgy látszik, Bill-nél is kezd egyre komolyabbra fordulni a kapcsolatunk, hisz egy férfinak meghozni egy ilyen lépést nem könnyű feladat. Hogy őszinte legyek, bennem eddig fel sem merült, hogy hozzáköltözzek. Túl korainak tartottam volna, attól pedig szinte rettegtem, ha azt érezte volna, hogy Rá szerettem volna erőltetni magam; de így, hogy Ő maga tette meg ezt a lépést, minden más értelmet nyert.

- És? Mi lesz a lakásoddal?

- Eladom, amilyen gyorsan csak tudom.

- Nem akarnád megtartani?

- Minek?

- Ki tudja?!

- Suzanne, nem lesz már szükségem erre a lakásra. Ha lenne is - amit nagyon kétlek -, akkor kivennék egy újat és ennyi. Van annyi megtakarított pénzem, hogy ha szükséges, akkor ki tudok fizetni egy kis lakást.

- Nem tudom… - sóhajtott fel lemondóan. - Annyira biztos vagy a dolgodban, ami persze nem rossz, csak azért óvatosabban kellene hozzáállnod.

- Te nem ismered Bill-t.  Ő...

- Charlize! – rosszallóan Rám pillantott, majd letett egy dobozt a kezéből.

- Most miért nézel így Rám? Szerelmes vagyok.

- Épp ezért nézek így Rád. Most mindent másként látsz, mint mi, ezért sem akarom, hogy rosszul dönts és csalódj benne.

- Most őszintén, miért csalódhatnék benne? Maximum ha megcsalna, de szeret.

- Lize, nem Te mesélted, hogy hetekkel korábban mit csinált abban az étteremben?

- De az akkor volt, Suzanne. Ne kelljen kérlek szépen Neked is bizonygatnom, amit a barátnőimnek kellett.

- Ők sem nézték jó szemmel, hogy hozzáköltözöl?  - érdeklődött, majd folytatta a pakolást.

Felhortyantam és keserűen elmosolyogtam magam.

- Ők már azt sem tolerálták, hogy Vele vagyok. Azt mondták, hogy megváltoztam és nem jó irányba.

- Nem lehet, hogy igazuk van? – éreztem a hangján, hogy félve kérdezett rá. – Mégis csak a barátnőid, régóta ismernek már.

- Ha valóban ismernének, akkor tudnák, hogy mit érzek iránta. De szeretném, ha Te sem folytatnád ezt, nem akarok benned is csalódni.

- Bennük csalódtál?

Bármennyire is fájt akár még csak belegondolni is, hogy szinte elvesztettem két barátnőm, mégis muszáj volt belátnom a nyilvánvalót.

- Igen, csalódtam bennük! De az, hogy Bill mellettem van kárpótolja a hiányukat.

Eddigi életem során még semmiben sem voltam annyira biztos, mint a jelenlegi érzéseimben.

#megvenni azt, ami nem eladó#

Épp hazafelé tartottunk egyik délután, egy csendes, külvárosi utcában hajtottunk. Csodálva néztem, ahogy a fák hatalmas lombkoronáikkal a fejünk fölé borultak, a ház előtti kertek pedig virágoztak és illatoztak.

- Nézd azt a házat, Bill! – mutattam egy kétszintes, hófehér házra. Hatalmas ablakain narancsos organza függönyök lógtak, napfényben úszhatott az egész lakás.

- Tetszik?

- Nagyon – sóhajtottam álmélkodva. Egy tipikus álomház volt.

Álmodozásomból a motor hirtelen való elcsendesülése húzott vissza. Bill kikapcsolta az övét, majd kiszállt mellőlem. Értetlenkedve, mégis mosolyogva néztem, ahogy végigsétált a bejárati ajtóhoz vezető járdán, majd becsengetett a házba. Én is kiszálltam az autóból és lassan felé sétáltam.

- Jó napot, Uram! – köszöntötte kedvesen az ajtót nyitó idős urat.

- Jó napot, miben segíthetek?

- A barátnőmmel erre autóztunk és a kedvesemnek nagyon megtetszett az Önök háza.

- Oh, köszönjük szépen, sok munkánk van benne.

- Tessék, itt a névjegykártyám, kérem, hívjon fel és megbeszéljük, hogy mégis mennyiért tudnánk megvenni Önöktől a házat.

Egy pillanatra hátra hőköltem, de ismételten elindultam Bill felé.

- Uram, nem eladó a házunk.

- Bill – finoman megérintettem a karját, de Ő csak elhúzta tőlem.

- A barátnőm nagyon szeretné ezt a házat, Uram, gondolom maga is megtenne mindent a feleségért! Várom a hívását, ígérem, nem leszek szűkmarkú, gondolják át.

Bill hátat fordított és már ment is vissza az autóhoz. Alig tudtam egy elnézés-t elhebegni az idős úrnak, nem csak Ő, de Én magam is le voltam sokkolva.

- Ez mégis mi volt? – kérdeztem rá azonnal, ahogy beszálltam mellé.

Higgadtan válaszolt.

- Tetszett a ház, gondoltam megveszem Neked.

- De nem is eladó, Bill!

- Hidd el, elég pénz láttán úgy is meg fogják gondolni magukat.

- De nem lehet mindent pénzzel elintézni a világban.

- Az Én világomban igen.

#féltékenység#

Az idős úrral történt incidens óta újabb hetek teltek el csodálatos pillanatokat magunk mögött hagyva. Szinte fürödtem a boldogságban, egyik élmény követte a másikat. Bill mindenkinek büszkélkedve mutatott be, nem telt el úgy este, hogy ne ismerkedtem volna meg egy-egy újabb barátjával. Egy ilyen este alkalmával azonban furcsa érzés szökött a testembe.

            Egy Eric nevezetű negyvenes éveiben járó üzletemberrel társalogtam, amíg Bill egy rég nem látott barátját üdvözölte. Eric hihetetlenül közvetlen és barátságos volt, viselkedése eltüntetett bennem minden előítéletet az üzletemberek látszólagos karót nyelt viselkedéséről.

- Eric, megbocsátanál egy pillanatra? – hirtelen Bill ujjait éreztem a könyökömnél.

- Persze, menjetek csak! Örülök, hogy megismerhettelek, Charlize.

Már csak egy futó mosolyra volt lehetőségem, hisz Bill karon ragadva sebesen egy sötét, kihalt folyosóra vezetett, már a klub zajai sem szűrődtek be ide.

- Ez mégis mi volt? – engedte el a felkarom, ami után fájósan nyúltam.

- Ez mi volt Bill? Miért rángattál el Eric-től?

- Ne merj visszakérdezni, mikor válaszra várok – testével a falnak nyomott és kezeit birtoklóan a derekamra helyezte ezzel is mélyre vájva ujjait a húsomba.

Láthatta, hogy szemembe ijedtség költözött, szorításán azonban mégsem engedett.

- Halljam! Miért viselkedtél úgy, mint egy útszéli?

- Miről beszélsz? – kérdeztem elhűlve.

- Te nem láttad magad kívülről. Kéretted magad és enyelegtél Vele.

- Te…

- Még nem fejeztem be! – szólt Rám ridegen és ágyékával még erősebben a falhoz préselt. – Nem akarok még egyszer ilyen kínos helyzetbe kerülni miattad. Mit gondolsz, ha Én láttam, mit is csináltál, akkor más nem? Ne járass le a barátaim előtt, nem egy kurvával vagyok együtt.

Éreztem, hogy szavai hallatán egyre inkább tüdőmbe szorult a levegő.

- Ne akard, hogy olyat tegyek, amit eddig nem – mutatóujja futólag végigsimított az állkapcsomon és állam alá nyúlva felemelte a fejem. – Ne kezdj el sírni, tudod, hogy nem bírom kezelni a hisztis nőket. Állj a sarkadra és mondd azt, hogy nem csinálsz ilyet többet, csak ne kezdj el picsogni.

Igaza volt, sírással semmire sem mentem volna, nem akartam, hogy szánakozóan tekintsen Rám.

- Sajnálom Bill – súgtam szemébe nézve, majd egy apró csókot adtam volna a szájára, de Ő csak eltolt magától.

- Ne, most nincs gyomrom csókolózni Veled – ellépett mellőlem, majd elindult vissza a klub belsejében. – Jössz? – szólt hátra sem nézve Rám.

- Megyek… - suttogtam magam elé, majd letöröltem az időközben lecsorduló könnycseppet.

#csak a Te érdekedben#

Némán ültem mellette. Nem tudtam, mit kellene, egyáltalán, kellene-e valamit is mondanom az este történtek után. Sajnáltam, amit tettem, nem akartam szégyent hozni Rá. Szorosabban összefontam karjaim a mellkasom előtt és oldalra hajtottam a fejem. Hozzáért volna a vállamhoz, de most Én nem akartam érezni a közelségét. Nem szerettem volna, ha így hozzám nyúl.

- Hé, mi a baj? – hangja már nyugodtabban csengett, mint a klubban. Én csak megrándítottam a vállam, mire lelassított és megállt a leálló sávban.

Értetlenkedve pillantottam Rá, mire kikapcsolta az övét és felém fordult. Szeme most olyan nyugalmat sugárzott, mint eddig még soha, láttam bennük a lágyságot, a türelmet, a megértést… talán életemben először és utoljára.

- Már nem haragszok a klubban történtek miatt – suttogta és lekapcsolta a világítást a kocsiban.

- Nem akartam szégyent hozni Rád.

- Tudom, Charlize, tudom – nyújtotta felém karjait, mire kibontakoztam saját ölelésemből és hozzábújtam. Nagyot fújva fonta Rám karjait. – Minden ember hibázik. Most megbotlottál, de nem baj, megbocsátok Neked.

- Annyira jó vagy hozzám, Bill – leheltem nyakára, majd egy apró csókot adtam füle mögé. Nem is kellett nagyobb tanúbizonyság arról, hogy mennyire szeret.

Hosszú percekig maradtam meleg karjai között, illata ismét elbódított és magával ragadott.

- Attól függetlenül, hogy most megbocsátottam, nem tudom, hogy mit csinálnék, ha újra azt kellene átélnem, amit ott, Lize – édes becézése hallatán egyszerre éreztem magam a mennyben és a pokolban. Hogy hozhattam pont Őt ilyen helyzetbe? – Bele sem akarok gondolni abba, hogy mit tennék következő alkalommal…

- Megütnél? – kérdeztem rá félve.

Nagyot nyelve vártam a választ.

- Nem szívesen, de igen!

Éreztem, ahogy izmaim megfeszültek a testemben és zúgni kezdett a fülem. Hevesen eltoltam magamtól és zaklatott tekintettel fürkészni kezdtem az arcát; Ő csak rezdületlenül állta pillantásaim.

- Én nem vagyok olyan nő, akit megüt a barátja – súgtam elakadó lélegzettel, remélve, hogy egy kis erőt tudok a hangomba vinni.

- Kicsim, mindenkinek vannak jó és rossz napjai. Ha valamikor is kezet fogok Rád emelni azt csakis azért teszem majd, hogy tudd, többet nem csinálhatsz olyat. Gondolj arra, hogy azután a rossz nap után majd jön egy jobb, egy sokkal jobb holnap  - suttogta oldalra hajtott fejjel végig az arcom bámulva.

Akkor még nem sejtettem, hogy minden, amit az Én érdekemben tett, valójában az Ő javát szolgálta.