#magányosság?#
Csendesen
sétáltunk egymás mellett. A park szerelmespárok nevetésétől volt hangos,
körülöttünk mindenki boldog és felhőtlen volt. Fél szemmel oldalra
pillantottam, Bill épp a mobilján beszélt valakivel miközben bal karját végig a
derekamon tartotta. Nem is tudom, hogy mi nevettünk-e már valaha is olyan
felszabadultan, mint a körülöttünk lévő párok. Szinte frusztrált az emberek
derűs viselkedése.
- Hé, min
tűnődsz? – cirógatta meg egyszer csak a felkarom.
Ráemeltem a
tekintetem és pár pillanatig rajta tartottam a pillantásaim. Ugyanaz az arc
fogadott, mint három hónappal ezelőtt. Kimért, rideg, mégis vibráló tekintet. Ajkait
vékony csíkká szűkítve kezdett el méregetni, de mikor hosszú percek múlva sem
válaszoltam Neki leült egy padra és onnan figyelt.
Annyira elmondtam volna, mi is bántott,
de nem akartam, hogy azt higgye, csak panaszkodom, és nem tudom értékelni azt, amim
van. Suzanne-nek is többször el szerettem volna mesélni, hogy néha magányosnak
érzem magam Bill mellett, de tudtam, hogy mit mondott válaszolt volna, így hát
megtartottam magamnak a gondolataim. Se Ő, se más nem érzi azt, amit Én, mikor
Vele vagyok. Igen, vannak olyan pillanatok, amikor nincs toppon a kapcsolatunk,
de melyik kapcsolatban nincs ilyen? Sosem kellett még ennyire férfi, mint Ő.
#szeretsz,
vagy csak akarsz?#
Lassan teltek az
elkövetkezendő hetek. Reggelenként együtt reggeliztünk, s mielőtt a saját
irodájába ment volna elvitt a munkahelyemre, délután pedig együtt jöttünk
haza. Az esték nyugodtabban teltek, mint
korábban, sokszor vacsoráztunk otthon. A múltkori botlásom többet nem
hánytorgatta fel, amiért nagyon hálás voltam Neki; mikor el is mentünk egy-egy
klubba, akkor is végig mellette voltam, hisz nem akartam, hogy megint kínos
helyzetbe hozzam. Minél közelebb kerültem hozzá, annál fontosabb volt számomra,
hogy ne csalódjon bennem, és ne adjak okot arra, hogy szégyenkeznie kelljen
miattam.
Már a kocsiban láttam rajta, hogy
mondani készül valamit. Ilyenkor a megszokottnál is csendesebb szokott lenni,
mikor Rám is nézett, akkor is csak somolygott és összeszűkített szemekkel
vizslatott. Megtanultam már mellette, hogy felesleges bármire is rákérdeznem,
hisz csak akkor fogja elmondani, amit szeretne, ha azt Ő úgy akarja. A liftben
is némán állt mellettem, mikor ujjai után nyúltam, csak némán hagyta, hagy
kulcsoljam össze őket. Előre engedett az ajtóban, majd mikor levettem a
nyakamba tekert sálat a konyha felé indultam volna, de Ő visszatartott és a
hátam mögé lépett. Elmosolyodva néztem magunkat a tükörben, de mikor karjait
körém fonta és mindkét tenyerét a hasamra tette tüdőmbe rekedt a levegő. Néztem,
ahogy elbűvölve figyelte, hogy is rajzol ujjaival apró köröket a hasamra, majd
mellkasomon felvezetve azokat megemeli a fejem, hogy a
tükörben egymás szemébe nézhessünk.
- Gyönyörű
család leszünk… - súgta.
Alsó ajkamba
harapva hagytam, hagy simogassa tovább a lapos hasam, de öntudatlanul kibukott
belőlem egy kérdés.
- Még korai
lenne, nem?
Egy pillanatra
oldalra fordította a fejét, majd elengedve a testem ellépett mellőlem.
- Miért félsz annyira
az új dolgoktól? A költözködéstől is tartottál.
- Egy kicsit
gyors az a tempó, amiben haladunk… Nem gondolod? – kérdeztem fejem lehajtva.
Csak válla
fölött pillantott hátra Rám, majd magának töltve egy italt helyet foglalt a
bőrkanapén.
- Most őszintén…
Te szeretsz Engem, Én akarlak Téged,
akkor mi lehet a baj?
A kapcsolatunk
alatt először ütötte meg egy szava a fülem.
- Szeretsz is,
vagy csak akarsz? – tekintetét Rám emelte, majd felhúzott szemöldökkel újból felállt
és elém sétált.
- Úgy érzem
magam, mintha egy kihallgatáson lennék.
- Kérlek,
válaszolj! – kértem emeltebb hangon.
- Édes, ne
legyél naiv. Szerinted akarnálak, ha nem szeretnélek?
Kérdése jogos
volt, mégis tudtam volna úgy válaszolni, hogy veszekedést szítsak belőle.
- Na látod! Erről
viszont többet nem akarok beszélni. Ne kelljen folyton bizonygatnom, hogy mi
van bennem, mert azt nem szeretem.
- Csak… -
sóhajtottam fel és elharaptam a mondat végét.
- Csak?
- Nem beszélsz
az érzéseidről… még igazán le sem ültünk beszélgetni kettőnkről.
- Ezen mit kell
megbeszélni? Nem érzed, hogy mit érzek irántad?
- Nem, vagyis de
– tenyerem masszírozva próbáltam lenyugtatni magam. - Tudom, hogy nem vagy egy
érzelgős ember, de néha hiányoznak a meghitt percek…
- Lassan
eljutunk oda is, hogy már az ágyban sem teljesítek jól – hangjából kivehető
volt valami sértettséggel keveredett keserűség, ezt azonban minél hamarabb el
akartam, hogy felejtse.
- Ez nem igaz!
Nagyon jó vagy az ágyban – válaszoltam azonnal és keze után nyúltam. Nem
pillantottam Rám. – Imádok Veled lenni, mindenhogy,
csak…
- Csak nő vagy,
és kell a lelkizés – fejezte be ki nem mondott szavait.
Éreztem némi
cinizmust a szavaiban, de lenyeltem.
- Gyere –
alkarom után nyúlt, majd mellkasára vont.
Fejem alatt
lassú, nyugtató tempóban járt a szíve, ingének illata még a mai napig el tud
bódítani. Finoman tincseim közé túrt és masszírozni kezdte a fejbőröm.
- Ez most így
jó… - súgtam halkan.
- Hogy
masszírozom a fejed? – halkan felnevetett, majd folytatta mozdulatait.
- Nem, hanem
hogy így vagyunk.
Ő talán csak a
pozitúrára érhette, Nekem azonban sokkal többet jelentettek ezek a pillanatok.
Minduntalan gombóc nőtt a torkomba, mikor azon kaptam magam néha, hogy alig
érint meg gyengéden; ölelni szinte csak nagyon ritkán szokott, inkább magához
von, és birtoklóan Rám fonja karját. Szeretem, mikor ezzel fejezi ki másoknak,
hogy az Övé vagyok, de néha hiányzik, hogy csak úgy elém álljon, Rám
mosolyogjon és kitárva karjait hagyja, hagy bújjak el az ölelésében. Ilyen már
nagyon rég nem volt, talán egyszer, talán soha.
#az
elhatározás#
Lehet, hogy
érezte, nyomott volt a hangulatom az elmúlt hetekben, hisz másként állt hozzám,
mint eddig. Mindig is tudtam, hogy nem szerette, ha egy nő gyengének mutatta
magát, vagy sírt – nem is tudom, mikor sírtam utoljára előtte; nem akartam,
hogy szánakozva és lesajnálva nézzen Rám -, most azonban nem bánta, ha nem
voltam mindig toppon. Ahelyett, hogy egyik szombat este is elmentünk volna egy
klub megnyitójára, itthon maradt Velem és megnéztünk egy filmet. Tudtam, hogy
sose fűlt a foga az ilyesmi filmekhez, mégsem jegyezte meg.
Többször is eszembe jutott a
gyerekvállalás. Rég nem hozta fel ezt a témát, így volt egy kis időm magamban érlelgetni a dolgokat. Szeretnék gyereket,
efelől kétségem sincs, fiatalnak sem mondanám magam, az anyagiak is
meglennének, néha mégis meginogok. Szeretem Bill-t, szerelmes vagyok belé, azonban nem tudom, hogy olyan szinten áll-e
a kapcsolatunk, hogy már a gyerekvállalásról is szó eshetne. Az azonban, hogy Ő
maga említette meg hetekkel ezelőtt a baba projektet, mindent más színben
tüntet fel. Egy gyermek nagy felelősség, nem csak anyagilag, de érzelmileg is,
hisz egy olyan biztos családi hátteret kell Neki megteremteni, amiben egy
érzelmileg egészséges felnőtté válhat. Ha Bill ezt már hetekkel ezelőtt így érezte,
akkor nincs mit megkérdőjeleznem.
#fiúnk-fiad?#
Már az ágyban
feküdtünk, Ő épp egy szerződést futott át, miközben Én azon gondolkoztam, hogy
is mondjam el Neki, hogy elhagytam a tablettákat. Talán nem is kellene
megemlítenem - így még nagyobb meglepetés lenne számára egy pozitív terhességi
teszt -, mégis úgy éreztem, így lenne fair Vele szemben.
- Figyelj csak,
Bill!
- Mondjad Cica –
fel sem pillantott a papírjai közül, helyette még egyet az ujjai közé vett.
- Mit szólnál,
ha azt mondanám, hogy… hogy elfogyott a gyógyszerem és nem vettem újat?
Egy pillanatig
szinte fel sem foghatta, hisz nem nézett Rám, de egyszer csak mélyen
beszívta a levegőt és Rám emelte a tekintetét.
- Ez azt
jelenti, amire gondolok?
- Mondjuk –
húztam el a számat, majd egy hatalmas mosoly ült az arcomra.
Azonnal a
padlóra ejtette a papír köteget, majd maga alá tepert. Nevetve fogadtam a mozdulatát;
láttam az arcán, hogy olyan boldog volt, mint a megismerkedésünk alatt talán egyszer
sem. Széles vigyorral villantotta ki hófehér fogait, majd temette arcát a
nyakamba. Ajkaival finoman szívogatni kezdte a bőröm, miközben ujjaival befurakodott
a hálóingem alá. Éreztem, hogy mozdulatai most nem vadak, vagy követelőzőek,
helyette finomak és gyengédek. Nyakam ízlelgetése után áttért a vállamra, majd kulcscsontomba
harapva lehúzta a testemről a vékony szatén anyagot. Szemeibe bujaság költözött,
csillogott és vibrált, ahogy ujjait végighúzta a testemen. Érintése nyomán
önkéntelenül megemelkedett a testem, remegésem nedves csókokkal próbálta
enyhíteni, nem sok sikerrel. Percről percre egyre erőteljesebb érzés vett
uralma alá, s mikor megéreztem magamban, az érzés szinte megduplázódott. Sokkal
intenzívebben éltem meg minden egyes mozdulatát, csókját, érintését; talán a
tudat tette, hogy ennek az éjszakának már tétje
van, és lehet, hogy már nem csak ketten, hanem hárman fogunk nyugovóra térni. Az
utolsó percekre már teljesen elengedtem magam, esélyem sem volt gondolkodni,
hisz Bill lökéseivel még erőteljesebben és még precízebben kényeztette a
testem, ami rövid időn belül megadta magát Neki és szinte eddig ismeretlen
magasságba emelkedve az ágy matracától lomhán zuhant vissza a lepedőre.
Bill a saját orgazmusát követően még
bennem maradt egy pillanatig; kinyitva pilláim végigtekintettem az arcán. Haja
csapzottan zuhant homlokára, amit ujjaimmal eltűrve a füle mögé helyeztem. Egy
apró csók volt csak, amit még az ajkaimra kaptam, majd kihúzódott belőlem, és
hátára fordulva szinte elnevette magát. Felvont szemöldökkel fordultam felé,
hogy mellkasára támasztva fejem rákérdezzek nevetésének okára.
- Ha ezek után
nem fiam fog születni, akkor nem tudom, hogy mit csinálok.
Csak nevetni
tudtam Én is.
- Fiút
szeretnél? – cirógattam meg az állát; erről még sosem beszéltünk.
Eddigi vigyorgós
arca most komor és elszánt lett.
- Nekem csak fiam lehet.
- Nem tudod
elképzelni magad lányos apukaként?
- Nem,
egyáltalán nem. Muszáj lesz valakinek tovább vinnie a céget, arra pedig nem
lenne képes egy nő.
- Köszönöm az
összes nő nevében – elfacsarodtam, majd elhúzódva tőle Én is a hátamra
feküdtem.
- Be kell
látnod, hogy ez így van. A férfiak dolga az irányítás, hogy elvezessenek
valamit, a nőké pedig a gyerekszülés és a nevelés.
- Nekem is ezt
szánod?
- Ezt hogy
érted? - felkönyökölt mellettem és úgy nézett le Rám.
- Imádom a
gyerekeket és semmire sem vágyom jobban annál, minthogy gondoskodhassak róluk,
de le kell majd mondanom a munkámról? Egy idő után vissza szeretnék majd menni,
ha már nagyobb lesz.
- Most őszintén,
a Jamey-nél való munkád nem nagy kihívás. Ha dolgozni szeretnél, majd keresünk
valami komolyabbat, de a szülésig maradj ott! Nem akarom, hogy stressznek
legyél kitéve, és ez veszélyeztesse a fiam életét.
Amennyire
tetszett, hogy ennyire féltette nem csak az Én, de a még meg sem született
gyermekünk életét, mégis megütötte valami a fülem.
- Bill?
- Igen?
- Ha kisfiú fog születni, akkor is a fiúnk lesz, és nem a fiad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése