12.: Through with Love - 20. rész

#valóságban#

Még hosszú percek elteltével is lüktettem. Felszabaduló erőmből akár a világot is körbe tudtam volna futni, de olyan szorosan tartott maga mellett, hogy még a hasamra is alig tudtam átfordulni. Kuncogva toltam el magamtól egy pillanatra, amit ugyan morogva fogadott, de ahogy újra elhelyezkedtem karjai alatt már egyetlen rossz szava sem volt.

- Mi az, szépség?

Megráztam a fejem, és hogy ne kelljen választ adnom, lehunytam a szemem. Gyerekes egy gondolat volt, hogy válasz nélkül hagyom, mégsem tudtam mit csinálni.

- Addig nem engedlek ki a karjaim közül, amíg el nem mondod.

- A ma este után ezt nem tudom büntetésként venni.

Tipikus férfias vigyor suhant át az arcán, de még mindig nem tágított.

- Akkor megfejelem annyival a tétet, hogy nem főzök addig semmit sem Neked.

- Eddig is megvoltam a főztöd nélkül.

A végtelenségig el tudtam volna játszani Vele, de igazából akartam, hogy tudja, boldog vagyok most.

- Annyira más minden Veled. Annyira egyszerű vagy…

Zavart mosolyából tudtam, nem jól fejeztem ki magam.

- Mármint Veled annyira könnyű, minden olyan magától értetődő. Nem kell semmit sem a szádba rágni, mindent megértesz első szóra, sőt, még mondanom sem kell! Nem sértődsz meg, ha valami nem úgy és akkor történik, ahogy azt Te akarod, és ami most a legfeltűnőbb azaz, hogy… - szinte kínomban nevettem már csak fel. – Hagyjuk is!

- Engem mégis érdekel – hüvelykujjával megsimogatta az arcélem, majd várva válaszomra közelebb vont magához.

- Furcsa, hogy szex után itt maradtál az ágyban.

- Hova kellett volna mennem? – nevetése csak még nagyobb tanúbizonyságot adott arról, hogy amit Bill tett az aktusok után az tényleg nevetséges volt.

- Tudod, Bill minden egyes szex után elmegy zuhanyozni. Fogalmam sincs, hogy volt-e már olyan, hogy egymás karjaiban aludtunk volna el. Először furcsálltam, mennyire sarkos vagy pedáns, igazán nem is tudom, hogy hívjam, de egy idő után már sok lett.

- Ezt mondtad valaha is Neki?

- Hogy mondtam-e? Szerinted, hogyan reagált volna rá? Egy idő után már ráhagytam. Megszoktam az ütemet, vagy rendet, ami beállt közénk.

- Csak azt ne mond, hogy külön esték volt kitűzve?!– kérdése közben felkönyökölt és úgy nézett le Rám. Keserű mosolyom árulkodó lehetett számára. - Semmi spontán alkalom?

- Nem akarlak az unalmas részletekkel fárasztani. Meg amúgy is, szex után nem hiszem, hogy a gyerekem apjáról kellene beszélgetnünk.

- Miért? Valahol elő van írva, hogy szex után miről lehet, és miről nem lehet beszélni?

Nevetve megbökött az orrával, bennem azonban keserűséget váltott ki ez a téma.

- Nem tartom fairnek Veled szemben, hogy róla beszéljünk, ennyi az egész.

- Tudod, hogy jobban meg akarlak ismerni, így akarva akaratlanul is, de róla is szó fog esni. Mármint Én szeretném, ha róla is mesélnél.

- Nincs még egy ilyen férfi, aki hallani akarna más pasiról is – hitetlen mosolyomat csak egy kedves vigyorral fogadta.

- De igazad van, szex után nem feltétlen kellene róla beszélnünk, mikor mással is elüthetnénk az időt.

- Végre, hogy Te is beláttad!

Ajkamba harapva követtem végig mozdulatait, azt, ahogy könyökéről megemelkedett, majd felsőtestével fölém tornyosulva szinte teljesen betakart a testével. Jókedve mindig is ragályos volt, ez most sem volt másképp. Idétlen mosolyomat levakarni sem tudtam az arcomról, túlontúl is a föld fölött lebegtem. Annyira szabadnak és érzékinek éreztem magam, mint még soha. Halk, biztató és kedveskedő szavai lassan ugyan, de be fogják gyógyítani az évek alatt megviselt lelkemet, mert igen, akarom ezt. Akarom Őt. Talán gyors, talán gyermeki ez az izgatottság tekintve, hogy alig egy hónapja ismerjük egymást, mégis annyira új és izgalmas most minden, hogy egyetlen porcikám se kívánkozik oda vissza, ahova eddig görcsösen akartam tartozni.

#nem vagy önző#

Nem tudtam sokáig aludni, hét óra körül már fent lehettem. Talán a testemre fonódó karok és lábak miatt lehetett kissé zavart az álmom, valahogy már elszoktam az ilyen érzelmes, bújós éjszakáktól. Oldalra döntve a fejem Tom-ra siklott a tekintetem, azonban arcából nem sokat láttam, hisz puha, selymes haja a szeme elé bukva pihent. Óvatosan a füle mögé túrtam a tincseket, majd elmosolyodtam a füle láttán. Eddig észre sem vettem mennyire hullámos, és szinte harapni való; a késztetést, hogy belé harapjak csak hosszú percek múltán tudtam legyőzni magamban. Hogy elvonjam a figyelmem a füléről tekintetem arca másik részére siklott. Dús szemöldöke most összekócolódva feküdt csinos kis homlokán, vastag szempillái pedig megrebegtek néha-néha. Szétnyílt ajkai között nyugodtan fújta ki a meleg levegőt, majd hirtelen összeérintette ajkait, morgott egy aprót, mire ölelését még erősebbre vette a derekamon. Önkéntelen mosoly szaladt ajkaimra, imádtam érezni, ahogy bőre hozzám ért. A tény, hogy mindketten meztelenek voltunk egy cseppet sem zavart már, az azonban annál inkább, hogy nem érinthettem meg nehogy felébredjen. Szinte fogaimat szívva hunytam le a szemem, meglepő volt, hogy ilyen intenzív testi vágyat érzek egy másik férfi iránt. Bill is mindig adott magára, a Tom-ot körül lengő vonzerő azonban teljesen megbénított és magával ragadott már az elejétől fogva. De talán ez nem csak a külseje miatt van.

- Szia szépség – gondolataimból rekedtes hangja és puha csókja húzott vissza.

- Nem akartalak felébreszteni.

- Magamtól ébredtem, tudat alatt biztos zavart, hogy alszok ahelyett, hogy Veled foglalkoznék – motyogta szaggatottan.

Szavai hallatán kislányos pír költözött orcámra, amit nevetve csókolt le arcomról.

- Zavarba jöttél?

- Nem.

- Dehogy nem – cukkolt tovább és a nyakamba bújt.

Orrát alig bőrömhöz érintve húzta végig a testemen, hogy vállamig elérve a kulcscsontomba harapjon. Ajkamba harapva bírtam csak elfojtani egy jóízű kuncogást, amit meleg sóhaja váltott ki belőlem. Ujjaim automatikusan fonódtak nyaka köré, hogy először tarkójába marva, majd tincsei közé csúsztatva azokat átadjam magam kényeztető ajkainak. Eddigi szinte gyerekes puszijait erősebb, szenvedélyes csókok követték fel a torkomon át egészen az ajkaimig. Mohón tapadt Rám, minek következtében esetlenül hullottak le karjaim az ágyra. Könyökére támaszkodva és kezei közé fogva arcom kezdett csókolni, miközben combjaival beférkőzött combjaim közé. Kemény ágyéka meglepett, bele is mosolygott a csókba mikor megérezte a reakciómat.

- Ezt most már el kell fogadnod – a szememre, majd az orromra adott egy-egy csókot. – Muszáj lesz beletörődnöd, hogy kívánatos vagy.

Éreztem, hogy szavai hallatán mellkasomban erősebben kezd verni a szívem, és a torkom is kiszárad a szavaitól. Mire újra észhez tértem, már a szegycsontomat csókolta, miközben ujjaival fel-le cirógatta az oldalam. Tudtam, hogy ismét uralma alá fog venni, és valami olyat fog tenni Velem, ami újra megrenget bennem mindent, mégsem tudtam tiltakozni ellene. Ki tudott volna?

*

Mintha valami éretlen tini lettem volna, úgy bukott ki belőlem egy fülsiketítő kuncogás miután sikerült felfognom, miben is volt részem ismét. Reakciómra csak bólintani tudott ezzel is egyetértve Velem, majd hagyta, hagy hajtsam fejem ziláló mellkasára. Nyirkos volt az izzadtságtól nedves bőre, mégsem érdekelt, sőt, izgalommal töltött el, ahogy emlékeztetett milyen szenvedélyesen tett újra magáévá. Darabokra hullottam, de büszkén fogadtam, hogy szinte romokban hevertem a karjai között.

- Visszaszívom, hogy kölyöknek hívtalak – motyogtam mellkasába, majd cirógatni kezdtem feszes hasát. A takaró sután feküdt ágyékán és combjain, letaglózott a késztetés, hogy ismét vágytam Rá.

- Ezt örömmel hallom.

- Hány óra? – muszáj voltam kiszakítani magam a testéről való álmodozásból.

Megemelkedett a testem alatt, majd kinyúlt az éjjeli szekrényén lévő karórájáig.

- Fél kilenc lesz.

- Ideje mennem. Haza akarok érni Bill előtt.

Neve hallatán éreztem, hogy megfeszültek az izmai, de erőt vett magán és halvány mosolyt erőltetett az ajkaira.

- Készítek valami reggelit, amíg felöltözöl.

- Igazán nem kell, hagyjad! – legyintettem és az ágy végébe csúszva a bugyim után nyúltam.

Így félmeztelenül zavaró kényelmetlenség lepett el testem iránt, s mikor megérintett a nyakamnál önkéntelenül fontam karjaim a mellem elé.

- Ragaszkodok a reggelihez. Őket ott pedig semmi okod, hogy eltakard.

Egy utolsó puszit nyomott a nyakamra, majd szürke alsónadrágjában kisétált a szobából.

*

Lassan, vontatottan öltöztem, egyszerűen nem akartam addig kimenni hozzá, amíg Bill-en járt az agyam. Csak remélni tudtam, hogy úgy, mint eddig mindig most is csak késő délután ér haza.

- Ha elkészültél gyere, kész a reggeli!

Nagyot sóhajtva léptem ki a nappaliba, majd a konyhába. Háttal állt Nekem és a konyhapulton szeletelt valamit. Hívogató volt a széles háta, ahogy lassan keskenyedett, majd csípőjénél a fenekére feszült az alsó nadrág, mégsem mentem oda hozzá, hogy megpusziljam a nyakát.

- Remélem, szereted a rántottát. Csináltam külön zöldségeset és sonkásat is. Melyiket kéred?

- Amelyiket Te nem – feleltem egyszerűen.

- Hé, mi a baj? – hanglejtésemből rájöhetett, hogy nyomaszt valami.

Gyorsan két tányérba szedte a rántottákat, majd elém tette őket egy bögre kávé kíséretében. Halványan felmosolyogtam Rá, majd ujjaim közé vettem a villát. Percekig kibírta, hogy nem kérdezett rá ismét, mi is a bajom, azonban mikor látta, hogy csak túrogatom az ételt nem bírt tovább szótlanul ülni.

- Megbántad?

Azaz apró falat is majdnem a torkomon akadt.

- Nem, természetesen nem – leheltem és a bögre után nyúltam. Hm, egy cukor és sok tej. Emlékszik még.

- Akkor mi a baj? Tudok segíteni valahogy? – bekapott egy újabb falatot, majd Rám pillantott.

Szerintem tudta, hogy ezen nem tud segíteni, mégis jól esett, hogy legalább megkérdezte.

- Csak rossz kedvem lett, ennyi az egész. Jó volt Veled, nem akarok haza menni!

Mondatom hallatán mosoly költözött az ajkaira, majd hosszú ujjaival kibomlani készülő hajába túrt, hogy újra összekösse azt. Nem tudtam levenni a szemem a megfeszült karizmáról, miközben ügyesen összecopfozta magát.

- Tudod, hogy bármikor jöhetsz!

- Ez úgy hangzott, mintha épp elválni készülnénk egymástól – motyogtam orrom alatt, majd felkaptam a fejem, amikor felállt és felém sétálva leguggolt elém. Kezeit térdemre téve megcirógatott hüvelykujjaival, mire belőlem egy kis mosolyt tudott kicsalni.

- Nincs semmi baj, oké? Majd megoldjuk valahogy.

- De annyira nem fair Veled szemben ez az egész.

- Majd szólok, ha már nem fogom bírni. De nem, nem is szólok, nem akarok lelkiismeret furdalást Neked.

Annyira meglepődtem azon, amit mondott, hogy először tüdőmbe szorult a levegő, majd mikor kifújtam azt könny szökött a szemembe.

- Mondtam már, hogy ne legyél ilyen. Ez túl… ezt nem érdemlem meg.

- De miért mondasz ilyen butaságot? – sután megrázta a fejét, majd elmosolyodva a karjai közé vont. Úgy ölelt, mint egy gyereket szokás. – Ez tudod, hogy nem igaz.

- De basszus, engem otthon vár a barátom, a gyerekem apja.

- És? Én miattam ne aggódj. Csak magad miatt tegyél mindent.

- Sose voltam önző ember.

- Ez nem önzőség!

- Hát akkor mi?

- Csak szereted magad annyira, hogy a saját érdekeidet helyezed előtérbe. Még ha nincs is önbizalmad, akkor is tartsd magad annyira, hogy a legjobbat akarod magadnak.

Hitetlenkedve néztem erre a fiatal, mégis érett férfira. Fiatal kora ellenére, hogy ilyen bölcs, hogy ért ennyire a nőkhöz, ahhoz, hogy megnyugtassa Őket?

- Ugye tudod, hogy nagyon jó, hogy Te álltál ott az ajtó túloldalán egy hónappal ezelőtt?

- Mernél mást mondani – orrát orromhoz érintette, majd felsegített és a karjaiba vont. Könnyes szemekkel hagytam, hagy szagoljon a hajamba, majd adjon egy utolsó csókot a halántékomra. – Most már tényleg egyél!

#az illat#

Magamhoz képest magabiztos léptekkel haladtam végig a társasház liftjég vezető úton. A félig bóbiskoló portásnak intettem, majd megnyomva a hívó gombot türelmesen vártam, hogy a földszintre érkezzen a felvonó. Nem tudtam nem Tom-ra gondolni most is, még éreztem erős karjait a derekam körül és orrát a tincseim között. Annyira intenzív volt minden az elmúlt éjszaka: a szeretkezés, a szavai, ahogy egymásba karolva aludtunk.

- Charlize, maga is jön?

Az ötvenes éveiben járó Mrs. Grey szólított meg, aki már bent állt a liftben. Zavart tekintettel rámosolyogtam, majd beálltam mellé. Amint Ránk csukódott az ajtó, jeges borzongás futott végig a testemen. Ijedten magam mögé pillantottam, mire Mrs. Grey kíváncsi tekintetével találkoztam. Azonnal visszakaptam a fejem és meredten a liftajtót kezdtem fixírozni. Ismertem ezt az illatot, ismertem ezt a csontig hatoló érzést, amit mindig is kiváltott az illat belőlem. Remegő ujjakkal helyeztem a zárba a kulcsot. Mint egy mantrát, úgy ismételgettem, hogy csak ne legyen itthon Bill, azonban amikor megéreztem azt az ismerős illatot az előszobában görcsbe rándult a gyomrom. Bill.

- Szia! – próbáltam elrejteni a hangomban rejlő bizonytalanságot.

Úgy ült ott a kanapén, mint valami márványszobor. Haja katonás rendben állt, szeme hidegen ült szemhéja mögött, ajka pedig vékony csíkká szűkült össze enyhén borostás arcán. Térdein könyökölt, ujjai karakteres állán pihentek, miközben néha-néha elgondolkodva végigdobolt rajta.

- Már itthon is vagy?

- Úgy tűnik – felelte egyszerűen, majd felemelkedett a kanapéról és lassan felém sétált. Szinte öntudatlanul léptem hátra egyet, miközben arcomra erőltetett mosollyal próbáltam leplezni a hasam mélyén feltámadó gyomorgörcsöt. – Nem is üdvözlöd a szerelmed?

- De, de, persze – szinte elbuktam a saját lábamban, olyan gyorsan akartam reagálni. Egy futó csókot nyomtam a szájára és elhúzódtam Tőle, de derekamnál fogva visszarántott magához és vadul az ajkaim közé nyomult. Pillanatnyi ijedtségem legyőzve finoman megpróbáltam lefejteni az ujjait magamról, de szorítása derekamon csak még erősebb lett.

- Ilyen üdvözlést vártam volna Tőled! – súgta a fülembe, majd eltolva maga elől ellépett mellőlem. Teljesen leforrázva éreztem magam. – Végül is, majdnem három napja nem láttuk egymást. Hiányoztam? – mintha csak egy költői kérdést tett volna fel. – Vagy időd sem volt hiányolni Engem? Bár ha Én is egy vidámparkban tengettem volna az időmet a bébiszitterrel fele ennyire sem hiányoltalak volna. Vagy túl indiszkrét vagyok? – szétvált ajkai elé ejtette ujjait, majd látványosan megrázta a fejét. – Lizzy, Lizzy. Mesélj!

Csöpögő szavai és keserű ábrázata furcsa egyveleget alkotott bennem.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Én sem tudnám a Te helyedben! – ismét elém lépve tincseim közé fúrta ujjait, majd egy kicsit megrántotta a fejem, hogy Rá emeljem a tekintetem. – Miért nem mondtad, hogy vidámparkba akarsz menni? Elvittelek volna.

Mi ez a hangulatingadozás? Mi ez a kedvesség?

- Tudom, hogy nem szereted az ilyen helyeket.

- Igazad van, azt azonban még jobban utálom, ha az Én barátnőm más férfiakkal szórakozgat. Jimmy azt mondta, hogy már csak egy idióta plüss maci kellett volna a kezetekbe, hogy egy boldog családnak nézzetek ki.

- Jimmy mindig túloz – nagyot nyelve próbáltam érdemben reagálni szavaira. Látott bennünket, Jimmy?

- Neked legyen igazad, Charlize! – sóhajtva homlokomnak szorította ajkait, majd így motyogott. – Tudod, hogy egy pillanat alatt pokollá tudnám tenni annak az életét, aki hazudik Nekem. Jimmy-t meg nem akarok magam mellől elveszíteni, túl jó üzlettárs.

Óvatosan megmozdítottam a fejem és biccentettem egyet. Az Én életemet is pokollá tenné?

- Egy italt? – kérdezte végül, majd újratöltötte a poharát. – Rád, Édesem!