13.: Pénzt 'és' életet... - 3. rész

Amilyen hirtelen történt az a bizonyos fellángolás a férfiban Monica iránt, olyan gyorsan alább is hagyott. Meg akarta kapni és meg is kapta. Ennyi, nem jelentett többet Neki. Mégis – annak ellenére, hogy már semmit sem akart a szőke ápolónőtől -, betért a már ismerős épületbe. Tudta, hogy mit akart ismét elérni – élete során mindig ez a tudatosság vitte előrébb és előrébb. Rutinosan, szinte behunyt szemekkel meg tudta volna már tenni az ismerős útvonalat.

- Tom! Micsoda meglepetés! – üdvözölte leplezetlen csodálattal Monica. A férfi csábosan elmosolyodott és a pultra könyökölt.

- Hogy vagy?

- Köszi, jól vagyok, bár ma is éjszakás vagyok!

Ez az Én szerencsém – gondolta magában a férfi, majd közelebb hajolt hozzá.

Monica ajkai résnyire szétváltak, mire Tom egy apró, alig érezhető kis csókot nyomott rájuk. A nő testén azonnal végigfutott a már ismert, jól eső bizsergés, minek hatására széles mosoly ült ki az arcára.

- Figyelj, több napja nem láttam már azt a nőt, aki be szokott járni a fiához, ha jól emlékszem, Matt-hez.

- Betelefonált, hogy el kellett utaznia, de tudom, hogy más van a háttérben.

- Más?

- Igen. Volt már, hogy napokig nem jött, majd egyszer csak megjelent, mintha mi sem történt volna.

- Mondott akkor valamit? – érdeklődött finom tapintatossággal, habár kíváncsisága csak nőttön nőtt benne.

- Nem, de egy idő után rájöttük a lányokkal

- És?

Mindent harapó fogóval kell kihúzni ebből a nőből? – hőbörgött magában a férfi, de pillanatnyi bosszankodása azonnal feledésbe merült, ahogy újra belekezdett Monica.

- Már rég óta nem dolgozik, hisz tényleg minden idejét bent tölti a kisfiánál. Matt egyszer elkotyogta, hogy az anyja miért nem tudott bejönni hozzá, azóta meg már kétségünk sincs afelől, hogy hónap végére elfogy minden pénze.

- És honnan szerez újra?

- Fogalmam sincs, talán kölcsönt vesz fel. Most azonban be kell mennem az egyik kislányhoz, de nem sokára itt vagyok.
Amint a nő eltűnt a folyosó végén, a férfinek csupán pillanatnyi ideje volt mérlegelni mit, és miért fog tenni, így hát gyorsan belépett a nővér pult mögé, hogy tekintetét végigfuttathassa a mappákon. Egyszerűen meg kell tudnia Samantha címét.

***

Diadalittas mosollyal vette a kanyarokat a férfi. Könnyebb volt, mint gondoltam – mélázott el, ahogy lelassított egy piros lámpánál. Bár rezgett a léc amiatt, hogy megtalálja-e idő előtt Matt mappáját, mégis sikerült. Monica-t egy gyors, hihető kifogással leszerelte és már pattant is az autójába, hogy Bronx-ba utazzon.

Mikor megállt egy alacsony, fehér kerítés sor mellett kifújta a már hosszú ideje tüdejébe szorult levegőt. Felsétált a lépcsőkön, majd az egyszerű, fehérre mázolt verandán várt egy pillanatot, míg mielőtt bekopogott volna. Hosszú percekig neszt sem hallott az előszoba felől, azonban ahogy újra megemelte a kezét lassan kinyílt a barna ajtó.

A férfit ismét hidegen hagyta a nő divatja múlt öltözéke, helyette sokkalta inkább elfoglalta a nem is olyan rég kibalzsamozhatott alsó ajka. Azonnal, szinte öntudatlanul érintette meg fogait a nyelvével. Annyi minden átfutott az agyán…

- Maga meg?

Tom csak elmosolyodott a szívélyetlen fogadtatástól.

- Magának is szép estét!

Samantha most sem értékelte a férfi humorát. Tüntetőleg összefonta karjait melle előtt, majd egy tapodtat sem mozdult a bejárati ajtó menedéke mögül. A férfi alkarjával az ajtófélfának dőlt, és ajkait csibészes mosolyra húzta.

- Be sem invitál?

- Arra a kis időre, amíg maradna nem érdemes.

- Nem vagyok Én ebben olyan biztos.

- Nincs időm a maga gyerekes kis játékaira, így ha megbocsát! – azzal a lendülettel már be is csukta volna a tömör faajtót, de a férfi megakadályozta azzal, hogy lábával kifeszítette az ajtót.

- Hány éves?

- Tessék?

- Mondom hány éves? Nem lehet olyan nagy a korkülönbség kettőnk között, hogy állandóan magázódjunk.

- Akár hány év is van köztünk, a nő joga a tegeződés kezdeményezése, szóv…

- Jó-jó, akkor Te magázódj, de Én nem fogok.

- Szinte sejtettem – morogta Samantha az orra alatt, majd elnézett egy pillanatra a férfiről. – Indulnom kell lassan!

- Épp ezért jöttem!

- Hogy elvigyen? Már a múltkori alkalommal is felesleges volt!

- Egy pillanatra Én is szóhoz juthatnék? - Tom hangja nem volt dühös, a nő mégis kellemetlenül érezte magát, így hát alig láthatóan ugyan, de bólintott és szélesebbre tárta az ajtót. Tom belépett a szűkös előszobába és kigombolta kabátja felső gombját. A nő letagadni sem tudta volna, mennyire zavarban volt a férfi jelenlététől, zavartsága pedig csak még inkább fokozódott, ahogy rá emelte a tekintetét, hisz minden porcikáját tüzetesen végigmustráló szeme szinte felnyársalta.

- Na, szóval – köszörülte meg végül a torkát, majd tincseibe túrt. – Sokat gondolkoztam azon, hogy is vezessem fel azt, amit szeretnék – egy pillanatra megtorpant mondandójában, majd jelentőségteljesen a nőre nézett és folytatta – nem is szeretnék, inkább akarok.

Samantha testén végigcikázott egy erős, régóta nem érzett jól eső, mégis ijesztő bizsergés a férfi eltökélt, reszelős hangjától. Ösztönösen hátra lépett egyet, mire a férfi tartva Vele a szemkontaktust felé lépett.

- Én pedig Téged akarlak.

A nő ajkai elváltak egymástól. Tom-ot szórakoztatta a mondandója által kiváltott reakció, azonban arcára izgalommal keveredett vágyakozás ült ki.

- Van egy ajánlatom számodra – folytatta, és inkább hátrébb lépett  egyet Samantha érdekében. – Mindegy, hogy milyen forrásból, de tudom, hogy anyagi gondjaid vannak. És segíteni szeretnék…

- Nem! Ne is folytassa! - Tom-ot nem lepte meg a nő azonnali hárítása, hisz sejtette, hogy így fog reagálni. – Menjen, menjen innen! – a kilincsért nyúlt, Tom azonban nem mozdult a helyéről. – Hallja? Takarodjon!

Pillanatról pillanatra lett egyre feldúltabb a nő.

- Mondd, hogy mennyire lenne szükséged és odaadom.

- Mit képzel magáról? Senkitől sem kértem még kölcsön és nem is fogok soha.

- Semmit sem kérek érte cserébe, kivéve… kivéve egy éjszakát.