Gombóccal a torkában távozott a
szállodából. Pulóvere gyűrötten simult testére, miközben haja kiengedve
lobogott. Próbálta elfelejteni, mi is történt pár perce abban a szobában,
azonban minden egyes illatra és hangra tisztán emlékezett. Bőrén érezte a férfi
érdes érintését, ahogy nyakától kiindulva végigsimított a mellkasán és hasán,
majd vastag ajkaival a köldökébe csókolt.
Velejéig hatoló borzongás futott végig a
testén az emléktől, és egy felismeréstől.
***
Szívbemarkoló volt a hajnali pár órás alvás
után felülni a belvárosba tartó vonatra. Sosem engedett meg magának egy-egy gyenge pillanatot – még ha a fia nem is látta -,
most azonban érezte, ki kellett volna adnia magából, mielőtt ismét magához
öleli Őt.
Ideje sem volt már tovább marcangolnia
magát az elmúlt napok történései miatt, hisz, ahogy benyitott az ismerős
kórterembe minden fájdalma a háttérbe szorult. Az a felcsillanó szempár és
rég nem hallott hang azonnal könnyeket csalt a szemébe.
- Életem! – borult az ágyára, majd
mellére ölelve gyermekét némán felzokogott.
- Végre itt vagy, mami!
- Mesélj, hogy vagy? Hagy nézzelek! – azzal finoman el is tolta hófehér arcú kisfiát, majd ujjaival végigsimított az arcélén.
– Ugye mindig megettél mindent, amit Monica hozott?
- Persze Mami! – kurjantott fel a kisfiú,
majd megugrott, mihelyst az egyik cső megfeszült a testén.
A nő óvatosan megsimogatta a fejét és
lágyan visszafektette az ágyba. Csak egy pillanatra jutott eszébe a valóság,
az, hogy is ülhet most ott Matt mellett, mégsem bánta már, amit tett. Minden maga iránt érzett undor egy csettintésre eltűnt, ahogy fia
fáradt, mégis csillogó szemébe nézhetett. Ez a tekintet minden pénzt megér –
gondolta magában, majd megdörzsölte bepárásodó szemét.
***
Érezte, hogy követték. Sejtette, hogy ki ül a volán mögött, mégsem állt meg Neki. Miért is tette volna? A
tegnapi nap folyamán világosan elmondta, semmit se várjon Tőle a továbbiakban, és azzal,
hogy kilépett a szállodai szoba ajtaján, minden kapcsolatot megszakított Vele.
- Szerinted azzal, hogy nem veszel
észre, majd el tudod felejteni, ami kettőnk között történt? – ütötte meg a
fülét hirtelen egy ismerős, gunyoros hang. Nagyot nyelt, de nem válaszolt,
helyette csak folytatta az útját. - Oké, játszunk megint olyat, hogy nem
szólsz hozzám!
- Semmit sem játszok magával! – csattant
fel hirtelen Samantha és megtorpant a járdaszegélyen. Az emberek furcsa
tekintettel méregették kirohanását.
- Ülj be, gondolom, nem akarod, hogy
bolondnak nézzenek az emberek! – Tom már nyitotta is volna az ajtót, mikor Samantha erősen becsapta azt.
- Azt mondtam tegnap, hogy nem lesz magához
több közöm! – ezzel újra felvette a korábban diktált tempót és háta mögött
hagyta az először megilletődő, majd kacéran elvigyorodó férfit. Tom újra gázt
adott, majd, ahogy elhaladt a nő mellett kikiáltotta a címét. - Arra várhat! –
zárta rövidre Samantha, majd bosszankodva oldalra szegte a fejét.
***
Érezte, gombóc kezd növekedni a torkában, ami lassan felfelé kúszva elérte, hogy levegőt is alig kapjon.
- Ez nem lehet… - súgta maga elé, majd újra
s újra beleolvasott a levélbe.
***
Tudta, hogy ez az egyetlen kiút. Felszívnia
magát, lenyelni a maga iránt érzett újra feléledő undort, majd cselekedni,
nehogy túl késő legyen.
A korábban kapott pénzből beült egy taxiba,
és reszketeg hangon ugyan, de bemondta a címet. A taxis csak bólintott, majd
útnak indult. New
York belvárosában volt ugyan, mégsem tudta behatárolni, melyik részen is vannak
ilyen hatalmas fákkal övezett széles utcák. Mikor a taxi hirtelen megállt és a
férfi fáradt tekintettel hátra pillantott rá tudta, megérkezett. Kényszeredett
mosollyal átnyújtotta a pénzt, majd kiszállt és fellépett a
járdaszegélyre. A megadott címen egy egyszerű, takaros ház fogadta; nem gondolta, hogy Tom egy családi házban lakik. Feszélyezetten körbe nézett,
majd elindult a bejárat felé. Érezte, életének egyik újabb baklövését készül elkövetni.
Kétszer is megnyomta a csengőt, mégsem
kapott választ, azonban kopogását követően egyre erősödő lépteket hallott, majd
kattant a zár és szembe találta magát Tom-mal.
A férfi döbbenete sokat sejtetett. A legvadabb
álmaiban sem gondolta, hogy maga a nő fog eljönni hozzá és nem kell többet
fűznie, mégis, ahogy ott állt, mást sejtett a dolgok mögött, mint puszta
vágyat.
- Bemehetnék? – nyögte ki végül Samantha,
mire Ő oldalra lépett és beengedte az előszobába. Szemét végigfuttatta a nőn;
tekintete azonnal megakadt az ismételten szigorú kontyba fogott hajon. Ahogy Sam megfordult, ajka látványosan megremegett a férfi tekintetétől.
- Miért jöttél? – törte meg a csendet Tom.
Samantha ujjaival kabátja szélébe mart, majd felszegve a fejét rátekintett.
- Pénz kellene!
Tom nem tagadta, meglepődött a nyers
kijelentésen.
- Hogy mi van?
- Jól hallotta! – szűrte ki fogai közül a
választ Sam.
Tom ha lehetett, talán csak még jobban
összezavarodott.
- Miről beszélsz? Adjak kölcsön? Már nem
azért, de…
- Nem ingyen kérem! – felelte
azonnal, hisz látta, nagyon nem hajlik az alku felé. Férfiból van
– gondolta ismételten mielőtt újra megszólalt volna. – Hanem egy éjszakáért
cserébe!
Samantha nem a várt hatást érte el. A férfi
pupillája hatalmasra tágult, ajkai pedig elváltak egymástól. Talán hátra is
lépett, mintha távol szeretné magát tartani tőle.
- Miért? – bukott ki elsőként Tom-ból. Nem
a vágy miatt – sejtette, így hát még kíváncsibb lett.
- Az nem a maga dolga.
- Dehogy nem! Nem adom csak úgy valamire a
pénzem.
- Nem gondolja, hogy be fogom avatni –
folytatta a makacskodást Samantha. Melle előtt összefont karja csak még magabiztosabbnak
tüntette fel.
- Te pedig nem gondolod, hogy minden nőt,
aki ideállít, majd pénzzel fogok pumpálni csak úgy, ok nélkül.
- Van ok! – szögezte le azonnal Sam. – De
ne kérje, hogy el is mondjam! Így is megalázó ez az egész.
- Egyáltalán ne érezd megalázónak! De ha
nem mondod el, akkor Neked pénzed nem lesz, Nekem meg egy kellemes estém. És
úgy érzem, nem kedvtelésből vagy itt, tekintve, hogy délután hogy is váltunk
el.
A férfi tisztán látott mindent, ami bosszantotta Samantha-t. Tudta, a férfin múlik a
jövője, jövőjük Matt-el, így jobban teszi, ha engedelmesen elmondja, mi miatt
is kell a pénze.
- Szóval? – hallotta meg ismételten a mély
hangot.
- Kaptam egy levelet. Pontosabban egy
felszólítást.
- Kitől?
- Egy behajtó cégtől – fogta rövidre, ám a
férfi kíváncsisága csak még nagyobb méretet öltött.
- Behajtó cég? Korábban kaptál már
felszólítást a banktól?
- Igen! De hagyjuk, nem akarok erről
beszélni! Meg a sajnálata sem kell senkinek sem!
- Miért gondolod, hogy mindenki lesajnál?
- Mert nem így van?
De – felelte magában a férfi.
Samantha
feszültsége Tom hangulatára is rányomta a bélyegét.
Sok minden kezdett kavarogni benne. Mind a
hallottak, mind a látottak nagy hatással voltak rá, arról már nem is beszélve,
hogy mi fog rá várni az éjszaka folyamán. Még ha nem is tudta magának
megmagyarázni igazán, de valamiféle csodát kezdett érezni az előtte álló nő
iránt, amiért gátlásait és elveit levetkőzve, csakis a gyermekére gondolva
meghozott ismét egy ilyen döntést. Ez az önfeláldozás pedig sokkalta inkább
hatással volt rá, mintha csak puszta vágyból töltötte volna Vele az estét.
- Akkor lássuk! – nyögte ki sután, rá nem
valló esetlenséggel.
Közelebb lépett Samantha-hoz, aki szótlanul
várta, mi is fog történni. Tom-ban a tudat, hogy a nő csak kényszerből van Vele
valamiféle görcsöt kezdett előidézni, mégis megpróbált túllendülni az ismeretlen
érzésen.
Kezeit a nő csípőjére helyezte, majd
finoman megszorította és magához vonva hosszan megcsókolta. Muszáj volt palástolnia a feszélyezettségét, talán ezért lehetett az is, hogy hirtelen
Samantha combjai alá kapott és csípőjére ültetve a hálószobájába vitte. Amint az ágyra fektette a feje alá nyúlt, majd megemelve azt még erősebben
csókolta. Samantha még ha akart volna sem tudott volna ellenszegülni a férfinek
sem az ereje, sem a csók érzékisége miatt. A férfin érzett valami fajta
tehetetlenséggel keveredett vágyat, amit nem tudott hova tenni magában. A
plafont is csak meredten bámulta azon gondolkozva, vajon mi lelhette a férfit.
Gondolataiból a férfi egyre szenvedélyesebb csókja zökkentette ki. Ujjai
pulóvere alá bújtak, combjai pedig combjai közé furakodtak.
Gyors egymásutánban következtek az
események. Tom percek alatt megszabadította az alatta fekvő nőt a
ruhadarabjaitól, hogy minél hamarabb belé temetkezve megszabadulhasson a rá
törő feszélyezettség érzésétől. Mindkettejükben ott volt egy ismeretlen érzés, ami egyiküket sem
hagyta nyugodni. Samantha a férfin eluralkodó látszólagos pániktól
zavarodott össze, míg Tom-ot a nő iránt érzett sajnálata sújtotta le.
***
Tom kicsúszott az ágy szélére, majd
felhúzva alsó nadrágját kisétált a konyhába. Samantha figyelemmel kísérte minden egyes mozdulatát, majd mikor magára maradt a szobában gyorsan magára
kapkodta ruhadarabjait és Ő is elhagyta a hálószobát. Tom-ot a konyhapultra támaszkodva találta;
fogalma sem volt, hogy szólítsa meg, illetve, hogy kérje el a pénzét.
- Adom mindjárt, csak egy pillanatot kérek!
– felelte egyszer csak Tom a ki nem mondott gondolatokra válaszul. Samantha
némán bólintott, majd kabátját is felvéve az ajtó mellé állt. Titkon Tom-ra
kapta a tekintetét; nem értette minek is köszönhető ez a hirtelen
hangulatváltozás.
- Gyere, keressük meg a pénztárcám!
Samantha esetlenül követte Tom-ot a nappaliba,
ahol Ő lázas keresésbe is kezdett. Egy-két dolgot elejtett, feldöntött, de
végül megtalálta a bőr pénztárcát. Szokatlan idegeskedése még mindig frusztrálta,
arról az érzésről már nem is beszélve, amit akkor érzett, mikor újra Samantha
elé állt. Nem akarta elengedni, nem akarta, hogy elmenjen és vége legyen
mindennek - legalább is ennek az estének-, mégis tudta, a nő utolsó gondolata
lehet az, hogy Vele töltse az éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése